Az MR1-Kossuth Rádió augusztus 9-től 24-ig közvetítésekkel, óránkénti összefoglalókkal és három nagyobb műsorblokkal jelentkezik a pekingi olimpiáról – hangzott el a Magyar Rádió sajtótájékoztatóján.
Lantos Gábor, a Sportszerkesztőség vezetője elmondta, hogy az utazó csapatban hét újonc kapott helyet, Novotny Zoltán 11., míg a televíziós riporterként ismertté vált Hajdú B. István negyedik olimpiájára készül. Ott lesz a kínai fővárosban a kedden Karinthy-gyűrűvel elismert humorista, Kovács András Péter is.
Azzal, hogy az MR1-Kossuth Rádión lesz hallható az olimpiai közvetítés, a határon túli magyarok számára is lehetővé válik, hogy középhullámon értesülhessenek az ötkarikás játékok híreiről. A három nagyobb műsorblokk naponta 12:30-13-ig, 18:05-19-ig és 22:20-23 tart majd.
Merza Jenő, az MR1-Kossuth Rádió adófőszerkesztő-helyettese elmondta, hogy a három közszolgálati médium (az MR mellett az MTV és az MTI) igyekszik védeni jogait azokkal a sajtóorgánumokkal szemben, amelyek a szabályokat kijátszva próbálnak előnyhöz jutni. A Magyar Rádió és az MTV a korábbi rivalizálással szemben ezúttal együtt, s egymásért dolgozik a játékokon, ezt megerősítette a sajtótájékoztatón megjelent Schulek Csaba, a Telesport főszerkesztője is.
MTI