Az NB I-ből érkezik a Győr legújabb igazolása – hivatalos

Amit honlapunkon tegnap már jeleztünk, ma hivatalossá vált: az NB II-ben szereplő Győr leigazolta Kulcsár Kornélt. A középpályás, aki az előző idényben az NB I-es Budafokot erősítette, 2+1 évre írt alá a Rába-parti együtteshez.

– Gyorsan zajlottak az események az elmúlt héten – kezdte az eto.hu-nak Kulcsár Kornél. – Kedden érkezett a megkeresés, szerdán pedig jöttem is tárgyalni Hannich Péter sportigazgatóval. Körülbelül egy óra alatt megbeszéltünk mindent, szimpatikus volt az, amit felvázolt a célokkal és a csapattal kapcsolatban. Szinte nem is kellett gondolkodnom rajta, mert korábban is nagyon szerettem itt játszani, és úgy gondolom, hogy sikeresek tudunk lenni a jövőben együtt. Volt más megkeresésem is, de amint befutott a győri lehetőség, nem gondolkodtam. A pályán, jó játékkal szeretnék a csapat hasznára lenni, hogy együtt sikeresek legyünk!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.