Az Olimpiát veszi célba a férfi kézilabda-válogatott

image

2012. április 2-án a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) sajtótájékoztatót tartott a férfi kézilabda-válogatott közelgő olimpiai selejtezője kapcsán. A Gundel etteremben tartott eseményen a felek elmondták, hogy a válogatott háttere biztosított, az együttes az OTP Bank támogatásával jut el a megmérettetésre.

Az olimpiai selejtező mérkőzéseit – az Európa-bajnoksághoz hasonlóan – az m1 csatorna közvetíti.

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke a hétfői sajtótájékoztatón elmondta: – A válogatott célja egyértelmű: az olimpiai részvételi jog kivívása. Ilyés Ferenc sérülése sajnálatos, de bízom benne, hogy ez az eset csak még jobban összekovácsolja az egyébként is rendkívül összetartó csapatot. Göteborgban három különböző stílus, a délszláv, a skandináv és a dél-amerikai ellen lép pályára a csapat, de a tavalyi világbajnokságon és az idei Európa-bajnokságon is látszott, hogy mindenki ellen képes jó teljesítményre a válogatott. Az elmúlt két nagy tornán elért eredmények mutatják, hogy a csapat a világelithez tartozik – az olimpiára való kijutás az elmúlt időszak munkájára tenné fel a koronát. Azzal, hogy ott lehetünk Göteborgban, már most elmondhatjuk magunkról, hogy előrébb tartunk, mint például a németek, az oroszok, a norvégok, a szlovénok, vagy éppen a csehek. Hadd szóljak egy szót első, pénteki ellenfelünkről külön is. A macedónok már a lélektani hadviselést, illetve a nem éppen sportszerű nyomásgyakorlást is elkezdték, hiszen csapatuk egyik tagja olyan nyilatkozatot tett, miszerint ők az esélyesek, és remélik, ezt a játékvezetők is respektálják majd. Nem ismerek olyan szabályt, miszerint bárkit megkülönböztetett figyelemmel kellene respektálnia a játékvezetőknek, így e sportszerűtlen nyilatkozat kapcsán természetesen megtesszük a szükséges lépéseket. Ismerve a magyar szövetségi kapitányt, egy ilyen nyilatkozat akár a magyar válogatott motivációjában is szerepet kaphat – jelezte Vetési Iván.

A szövetség elnöke hangsúlyozta: nagyon örül, hogy az OTP Bank is belépett a Magyar Kézilabda Szövetség támogatói közé, ennek értelmében a legnagyobb magyarországi pénzintézet lesz a magyar férfi kézilabda-válogatott támogatója az olimpiai selejtezőn. – Rendkívül fontos számunkra, hogy a válogatott nyugodt és színvonalas felkészülését biztosítani tudtuk az OTP Bank támogatásával. Mindenki láthatja, hogy egy olyan csapat a férfiválogatott, amelynél a szakmai és a járulékos háttér is adott a kiváló munkához – ezt eddig a csapat remek teljesítménnyel hálálta meg – mondta el Vetési Iván.

– Az OTP Bank szponzorációs tevékenységében kiemelt szerepet tölt be olyan kezdeményezések támogatása, amelyek összetartásra, egymás segítésére ösztönzik az embereket – hangsúlyozta Nagy Zoltán Péter, a pénzintézet marketing igazgatója. Hozzátette: a magyar kézilabda válogatott követendő példát mutat a fiataloknak, teljesítményük Magyarország hírnevét öregbíti. Kiemelte: az OTP Banknak több éves kapcsolata van a hazai kézilabda-sporttal, támogatója a PICK Szeged férfi és fő támogatója a Győri ETO női csapatának. – Elkötelezett szponzorai vagyunk a magyar kézilabdának, a hétvégén több fronton is szorítunk a magyar csapatokért – tette hozzá Nagy Zoltán Péter.

Az Európa-bajnokság után az olimpiai selejtezőn ismét az egész ország láthatja a magyar válogatottat az m1 csatornán: – Januárban átlagosan másfél-millióan látták a csapat mérkőzéseit a kontinensviadalon. Az olimpiai selejtező még az Európa-bajnokságnál is fontosabb, így nagyon örülünk, hogy a közmédia közvetíti a találkozókat – hangsúlyozta Vetési Iván.

Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője: – A közmédia mindig is elkötelezett volt a hazai sportélet iránt, számos rangos hazai és külföldi sportesemény szerepel programunkban. Számunkra is rendkívül fontos, hogy kiemelt figyelmet tudunk szánni a magyar csapatok, sportolók olimpiai felkészülésére, ezért is vagyunk hálásak a szövetségnek és elnök úrnak, hogy külön is elősegítette, hogy országos csatorna közvetíthesse a selejtezőt – ilyen segítséget évtizedek óta nem kaptunk sportszövetségtől. Férfi kézilabda-válogatottunknak minden esélye megvan arra, hogy kijusson az olimpiára, ezért is külön öröm, hogy ezt a reménybeli sikert is mi közvetíthetjük. A mérkőzések kommentátora Gundel Takács Gábor lesz, a stúdióban pedig Petrovics-Mérei Andrea beszélget szakértőinkkel, Marosi Lászlóval és Skaliczki Lászlóval.

Mocsai Lajos a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a magyar csapat célja Göteborgban az olimpiai részvétel kiharcolása: – Egy sportember életében az olimpia talán a legnagyobb dolog, ezért óriási ambícióval, rendkívül motiváltan készülünk a selejtezőre. Ilyés Ferenc sajnálatos sérülése nehézség, hiszen a csapat kapitánya kényszerül kihagyni a göteborgi tornát, aki egyben a védelem tengelye is, és éppen a macedónok legjobbja, Kiril Lazarov elleni védő, de így még összetartóbban, még inkább összeszorított fogakkal kell küzdenünk. Feri elbúcsúzik a csapattól kedden személyesen is, ez is jelzi, milyen homogén közösség a magyar válogatott. Felmerült többekben, hogy sérülten is utazzon ki velünk Göteborgba, de sajnos nincs szállítható állapotban. Ami az ellenfeleket illeti, a házigazda svédek rendezőként természetesen esélyesek a kvalifikációra, a macedónok a magyar válogatott előtt végeztek a januári Európa-bajnokságon, míg a brazilok szokatlan stílusban kézilabdáznak. Rendkívüli értéke lenne, ha a szárazföldi csapatok közül egyedüliként a magyar férfi kézilabda-válogatott ott lehetne a londoni olimpián. A célunk természetesen, hogy ott lehessünk az ötkarikás játékokon, és a magyar válogatott rendkívüli összetartással, igazi sportemberként mindent megtesz majd a kvalifikáció kiharcolása érdekében. Tudjuk, hogy egy egész ország figyel majd ránk, igyekszünk megfelelni minden magyar ember és természetesen a saját elvárásainknak is.

Zubai Szabolcs is kettőzött erővel készül a selejtezőre: – eletem legfontosabb hete előtt állok, hiszen valamennyi csapattársammal együtt minden vágyam, hogy kijussunk Londonba. Ilyés Fecivel műtétje után beszéltem, és ő is biztatott minket, hogy harcoljunk az Olimpiáért, ne csak érte, hanem a nemzetért is. Lépésről-lépésre haladunk, elsőként a macedónok elleni meccsre koncentrálunk.

A magyar válogatott április 4-én, szerdán indul Göteborgba, az olimpiai selejtező helyszínére.

Az olimpiai selejtezőről a magyar csapat valamennyi mérkőzését a közszolgálati televízió m1 csatornája közvetíti.
 
INFORMÁCIÓK:
A magyar csapat
A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége 18 tagú utazó keretet hagyott jóvá. Az olimpiai selejtező szabályai szerint a selejtező kezdetéig 16 játékos nevezhető be, majd a torna folyamán 2 fő cseréjére van lehetőség a keretben.

Az olimpiai selejtezőn Magyarország csapatvezetője Vetési Iván elnök lesz. A válogatott delegációjában a játékosok, Mocsai Lajos szövetségi kapitány és Juhász István edző mellett ott lesz Szikra-Mezey Csaba technikai vezető és fizioterapeuta, dr. Erdélyi Gábor orvos, Tímár Csaba masszőr, Remport Csaba videó-elemző és Liszkay Gábor médiamenedzser.

Utazás, szállás
A magyar válogatott szerdán, azaz április 4-én indul Mosonmagyaróvárról busszal Bécsbe, majd onnan repülőgéppel Göteborgba, tehát két nappal az első mérkőzés előtt már a helyszínen lesz, így lesz alkalma megszokni a körülményeket, illetve megismerni a csarnokot. A csapat szállása a Gothia Towers hotelben lesz.

Napidíj, biztosítás
A csapat tagjainak napidíja – akárcsak az Európa-bajnokságon – a korábbi évekhez képest jóval magasabb, 40 €, a játékosokat a Magyar Kézilabda Szövetség biztosítja a Groupama Garancia Biztosító révén. A játékosok, valamint a játékosokat adó klubok egyaránt biztosítva vannak a felkészülés, valamint a torna teljes időtartamára, tehát minden félről gondoskodik az MKSZ.

Résztvevők, lebonyolítás
A londoni olimpia biztos résztvevője a világbajnok francia válogatott, az Európa-bajnok Dánia, az afrikai első Tunézia, az ázsiai olimpiai selejtező győztese, Dél-Korea, a Pán-Amerikai Játékok aranyérmese, Argentína, valamint a házigazda Nagy-Britannia.

Az olimpiai kvalifikációs tornán való részvételre tizenkét csapat, közte a magyar válogatott szerzett jogot. A csapatokat három, egyenként négy csapatos csoportba sorsolták. A négyes csoportokban a válogatottak körmérkőzéses formában, három napos torna keretében mérkőznek meg egymással. A csoportok első két-két helyezettje vehet részt a londoni olimpián.

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) szabályai szerint a selejtezőtornán a mérkőzések közötti szünet 15 perces lesz, és csapatonként 3-3 időkérésre lesz lehetőség, azzal a megkötéssel, hogy az első és a második félidő utolsó 5-5 percében mindegyik csapat csak egy-egy alkalommal kérhet időt, nem lehet tehát egyik félidőben sem két időkérést egy csapat részéről a játékrészek utolsó öt percére „összesűríteni”.

Az olimpiai selejtezőcsoportok programja:
1. csoport (Alicante, Spanyolország): Spanyolország, Lengyelország, Szerbia, Algéria
2012. április 6., péntek:
17:30 Lengyelország-Algéria
20:15 Spanyolország-Szerbia
2012. április 7., szombat:
17:30 Szerbia-Lengyelország
20:15 Algéria-Spanyolország
2012. április 8., vasárnap:
17:30 Szerbia-Algéria
20:15 Spanyolország-Lengyelország
 
2. csoport (Göteborg, Svédország): Svédország, Magyarország, Macedónia, Brazília
2012. április 6., péntek:
14:45 Magyarország-Macedónia
17:00 Svédország-Brazília
2012. április 7., szombat:
13:45 Brazília-Magyarország
16:00 Macedónia-Svédország
2012. április 8., vasárnap:
14:45 Brazília-Macedónia
17:00 Svédország-Magyarország

3. csoport (Varazsd, Horvátország): Horvátország, Izland, Chile, Japán
2012. április 6., péntek:
18:00 Horvátország-Japán
20:15 Izland-Chile
2012. április 7., szombat:
18:00 Chile-Horvátország
20:15 Japán-Izland
2012. április 8., vasárnap:
15:30 Japán-Chile
18:00 Horvátország-Izland

TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTeSEK
Az olimpiai selejtezőről a magyar csapat valamennyi mérkőzését a Magyar Televízió m1 csatornája élőben közvetíti.

Televíziós közvetítések az olimpiai selejtezőről:

Nap Óra Mérkőzés Csatorna
Április 6. 14:45 Magyarország-Macedónia   m1
Április 7. 13:45 Brazília-Magyarország m1
Április 8. 17:00 Svédország-Magyarország m1

 
Forrás: Magyar Kézilabda Szövetség