Az orvosok óvatosságra intenek

156047 middle

Az orvosok óvatosan kezelik a hétfői hivatalos hírt, melyet Michael Schumacher állapotáról közöltek. Sabine Kehm hétfői közleménye szerint a hétszeres világbajnok már felébredt a kómából.

Lewis Hamilton szinte az egész világból érkező hangulatot összegezte azzal, hogy közölte, Schumacher menedzsmentje „csodálatos híreket” közölt.

„Próbáltam nyitva tartani a fülem és figyelni, mi történik, de sok javulásról nem számoltak be” – közölte a Mercedes pilótája. „A hétfői bejelentés egészen bíztató.”

Miközben bejelentették Schumacher felébredt a majdnem hat hónapos kómából, a hétfői közleményben azt is tudatták, a hétszeres világbajnok elhagyta a grenoble-i kórházat és hosszú rehabilitációja kezdetét veszi.

Ugyan figyelmeztettek arra, hogy további információkat nem közölnek Schumacher állapotáról, még azt sem, hová szállítják. De a Lausanne-i kórház, amely 30 perces autóútra fekszik a család svájci otthonától, megerősítette, a 45 éves korábbi pilótát náluk ápolják.

A média azonnal megkezdte a szakértők véleményeinek kikérését is, így például az oxfordi egyetem agysebész professzora, Dr. Tipu Aziz is nyilatkozott, aki elmondta, a Ferrari korábbi pilótája „hosszú távon mellékhatásokkal” számolhat.

„A rehabilitációval próbálják arra felkészíteni, hogy meg tudjon birkózni a fogyatékossággal, amelyet élete hátralévő részében el kell viselnie. Ha agysérülése volt, akkor a végtagjai legyengültek, másodlagosan pedig agyi működését is károsodás érte. Talán a beszéddel és a nyeléssel is problémái lehetnek.”

22359

A Bild szerint Schumacher még nem beszél és hozzátették, a rehabilitáció több hónapig, vagy akár évekig is eltarthat.

„De bíztató jelek vannak” – mondta el a brit rehabilitációs tanácsadó, Dr. Ganesh Bavikatte. „Fizikálisan erős, relatíve fiatal és feltételezem, korábban nem voltak orvosi problémái.”

Mások kevésbé optimisták. A német agysebész, Dr. Andreas Pingel a Focusnak közölte: „Csak 10-30 százalék fogyatékosság az, ami Schumacherhez hasonló páciensek esetében elviselhető.”

A német agysebész társaság elnöke, Dr. Andreas Ferbert figyelmeztetett arra, hogy Schumacher már egy éber kómában lehet, ami egy tartós vegetatív állapotot eredményezhet.

A Bild szerint azonban Schumacher kommunikált családjával.

„Nem tudjuk pontosan, mit jelent a kommunikáció” – közölte a finn agysebész, Dr. Mika Niemela. „A nyitott szemek nem szükségszerűen jelentenek kommunikációt. Nem akarok pesszimista lenni és remélem, állapota javulni fog, de ha az információk helyesek, akkor igen, a teljes felépülés esélye igen kicsi. Ha öt és fél hónapot volt az intenzív osztályon, akkor a sérülés jelentős volt. Igen, talán folyamatos segítségre lesz szüksége.”

A francia televízió orvosi tanácsadója közölte, a hétfői hírek valódi lépést jelentenek, mert a korábbi jelentések azt feltételezték, Schumacher részleges kómában marad.

„Most lehetőség van a teljes agysebészi kiértékelésre és pontosan kiderülhet, mi történt” – mondta el Alain Ducardonnet. „Erre az információra alapozva a megfelelő rehabilitáció megkezdhető.

A Tampere Egyetem agysebésze szerint Schumacher felépülésére jobb esély van a hétfői hírek után.

„De nem tudom megmondani, milyen módon lesz képes élni a jövőben” – közölte Dr. Heikki Numminen.

Heinzpeter Moecke professzor, a hamburgi kórház orvosa egyetért azzal, hogy nem tudni, Schumacher pontosan mennyire van öntudatánál.

„Talán mindent újra kell tanulnia: nyelni, mozogni, járni, beszélni. Ez egy nagyon hosszú és fárasztó folyamat, több kis lépéssel” – mondta el.

Schumacher felépülésével kapcsolatban elmondta: „Senki nem tud mondani jelenleg semmit. Valójában semmi nem lehetetlen. De az valószínűtlen, hogy olyan lesz majd, mint korábban.

A korábbi Formula-1-es pilóta, Olivier Panis a német RTL televíziónak elmondta, barátja „nem fog lebénulni, ez biztos. Nem fog kerekesszékbe kényszerülni. De ami az agyat illeti, nem tudunk semmit. Türelmesnek kell lenni.”

A cikk olvasása a formula.hu weboldalon.

Share: