Az Újpest korábbi kedvence több millió euróért igazol a BL-csapathoz

A Marca értesülései szerint a Levantéval az előző szezonban a La Ligától búcsúzott Enis Bardhi a török bajnoki címvédő Trabzonspor együttesében folytatja pályafutását. A Süper Ligben szereplő együttesnek azért is van szüksége az erősítésre, mert Berat Özdemir eligazolt, Marek Hamsík pedig megsérült.

A levante a nyáron értékesíti legnagyobb sztárjait, hogy a költségvetését egyenesben tartsa, a korábbi Újpest-játékosért pedig igen komoly, 3 millió eurós ajánlatot kapott a törököktől, amit a hírek szerint el is fogadott.

Bardhi hároméves szerződést köt a Trabzonsporral, amely a Bajnokok Ligája playoff-körében csatlakozik az elitsorozathoz, és ha sikerrel veszi a Köbenhavn elleni párharcot, akkor a csoportkörben is megmutathatja magát.

A 27 éves játékos 2014 és 2017 között futballozott Magyarországon, távozása óta a spanyol első osztályú Levante labdarúgója volt, ám az előző idényben nem sikerült az élvonalban maradniuk.

Dibusz: “Nem állunk készen a BL-csoportkörre, a jobb csapat jutott tovább” – a Fradi kapusa elárulta, mi idegesítette fel igazán

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.