A február 20-23. közötti Európa-bajnoki selejtezők főpróbájaként a magyar futsal válogatott a héten két felkészülési mérkőzést játszik a korábbi kétszeres Eb-ezüstérmes Ukrajna együttesével.
Az első találkozót szerdán Móron, a másodikat pedig csütörtökön Győrben rendezik. Kozma Mihály szövetségi edző a találkozók kapcsán a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának nyilatkozva elmondta: az ukránok elleni két mérkőzés kiválóan alkalmasnak ígérkezik arra, hogy a teremlabdarúgó-válogatott felkészüljön az oroszok elleni, várhatóan sorsdöntő mérkőzésre. – Semmiképpen sem szeretnénk visszahúzódni a kapunk elé és védekezésre kényszerülni, mert ez nem lenne méltó taktika hazai pályán – jelentette ki Kozma Mihály. – Megpróbáljuk majd tartani a labdát, és gyors, veszélyes támadásokat vezetni az ukránok ellen is.
A keret összetétele kapcsán a szakvezető elmondta, több meghatározó játékos nem tudja vállalni a játékot, így nem lesz ott az Ukrajna elleni mérkőzéseken Németh Péter, Tóth Miklós, Baranyai Pál és Nagy Gábor sem. – Amennyiben a fiatalok megfelelően tudják pótolni a rutinosabb hiányzókat, elképzelhető, hogy őket nevezem a hónap végén rendezendő Eb-selejtezőkre is – tette hozzá a szövetségi edző.
Az első mérkőzést a móri Wekerle Sándor sportcsarnokban rendezik szerdán 18 órakor, a másodikat pedig csütörtökön 18 óra 30 perckor a győri Egyetemi Csarnokban.
Az Eb-selejtezők során a magyar 4+1-es válogatott 20-án, kedden Görögországgal, 21-én, szerdán Litvániával, 23-án, pénteken pedig Oroszországgal mérkőzik meg, Dabason.
A futsal válogatott kerete
Kapusok:
Balázs Zoltán (Székelyudvarhely), Tóth Gyula (Gödöllői FK)
Mezőnyjátékosok:
Tóth Szabolcs, Gyurcsányi Zsolt, Lódi Tamás, Madarász János, Szente Tamás, Sivák Péter, Takó Csaba (mind Gödöllői FK), Szabó Zoltán (Székelyudvarhely), Tamás László (MVSC-Berettyóújfalu), Nagy István (MVSC-Berettyóújfalu)