A vasárnap elhunyt egykori kajakos világbajnokkal, Vagyóczky Imrével készített utolsó interjú szerkesztett változatát alább ismét közreadjuk, a kiváló sportember emlékeinek felerősítése és megőrzése céljából. Vagyóczky Imre minden nyáron a Dunaújvároshoz közeli Kulcson lévő nyaralóban pihent. Az 1954-ben, a franciaországi Maconban megrendezett kajak-kenu világbajnokság egyik magyar hőse ott fogadta érdeklődésemet.
Vagyóczky Imre (fotó: M4 TV)
– Először arra kérném, beszéljen a 65 év előtti történésekről!
– Ez volt a magyar kajakosok és kenusok első, világbajnoki szereplése, amelyeket nem mindennapi izgalmak előztek meg. Egy bizonyos pénteki napon kitessékeltek bennünket a Nyugati pályaudvar oldalvágányán veszteglő hálókocsiból és visszavezénylek Ráckevére, az edzőtáborba, ahol tízágyas szobákban aludtunk.. Elfogyott a pénz, nem megyünk a világbajnokságra, a távoli Franciaországba. Ez volt a hivatalos verzió. Az igazsághoz sokkal közelebb áll az, hogy az Aranycsapat két héttel korábban, Bernben elvesztette a labdarúgó vb-döntőt, s ezt követően teljes apátia uralkodott el az országon. Sportolókról, pláne utazásról pedig elsősorban ezért nem akartak hallani.
– Elhagyták a hálókocsit, nem volt pénz. Miként lett ebből mégis utazás?
– Hétfőn sikerült bejutni Rákosi Mátyás titkárságára, végül onnan ment az utasítás Olt Károly, akkori pénzügyminiszterhez. Így indulhattunk el végre kedden vonattal Zürichen keresztül Macon-ba, ahol csütörtökön már előfutamokat rendeztek. A nagy magyar sikerek sorában a kajak négyes is világbajnok lett, Vagyóczky Imre, Nagy László, Kovács László, Szigeti Zoltán összeállításban.
– Ezek után hogyan fogadták itthon Önöket?
– A hangulat megváltozását már odakinn érzékeltük. Kétnapos, rendkívüli párizsi tartózkodást engedélyeztek, plusz tíz dollár zsebpénzt kaptunk fejenként. Hoztam is a családnak két darab banánt ajándékba. Itthon nagy ovációval fogadtak. A sportélet korlátlan ura, Kutas István pedig a „kajakosok és az indián csónakosok” nagy sikereiről áradozott. Mivel látott bennünk fantáziát, ezért ezután már jobb körülmények között készülhettünk.
– Az 1956-os olimpia viszont már jóval szerényebb eredményeket hozott.
– Irreális feltételeink voltak, hiszen elsősorban a forradalom miatt három hétig nem tudtunk edzeni. Előbb egyhetes fogság a Szabadsághegyen, majd onnan sikeresen „kiloptak” a csehszlovákok edzőtáborába, Nymburkba, de ott is csak az atléták mozoghattak, a harmadik hét pedig az utazással telt el. Ráadásul Ausztráliában kiderült, hogy Szigeti Zoli ott akar maradni, így az ő figyelme erősen megoszlott az edzések és az új lehetőségek iránti érdeklődés között. Végül simán kiestünk…
– 1957-ben a négyes két negyedik hellyel kellett beérje az Európa-bajnokságon.
– Mivel én egyesben csak a 4-5. helyeken értem célba, így 1958-ban visszavonultam. Hét évig az MTK-ban edzősködtem, majd 25 évig az OTSH-ban helyettes gazdasági vezetőként dolgoztam. Bár tilos volt bármilyen, egyéb munkát végeznem, azért azt csak „kiügyeskedtem”, hogy Hannoverben legyártattunk két, a válogatottak hajóit szállító, legmodernebb vontát.
– Évtizedek óta nyugdíjas.
– Változatlanul érdekelnek sportágam történései. Sajnos, öt csigolyámmal is gondjaim vannak, ezek a járásomban is erősen korlátoznak. Az egykori világbajnok négyesből Szigeti zoltán Ausztráliában már régen meghalt, Nagy László és Kovács lászló is 90 fölött jár – velük leginkább telefonon beszélek.
Most pedig szomorúan veszik tudomásul mindazok, akik ismerték és szerették, hogy Vagyóczky Imre is elment, követve csapattársát, Szigeti Zoltánt. Emlékét a magyar sporttársadalom reményeim szerint megőrzi.
(jochapress / Jocha Károly)
–
Post Views: 7
