Az utolsó MÖSZ-elnökségi a közgyűlés előtt

Az alig több mint két hét múlva esedékes évi rendes közgyűlés előtti utolsó elnökségi ülését tartotta a Magyar Ökölvívók Szövetsége. Ezen a sportolói bizottság objektív okok – a magyar válogatott részvételével kezdődő brazíliai Világkupa – miatt nem képviseltethette magát.

Kovács István MÖSZ-elnök az előző ülés óta eltelt hetek eseményeiről, így a 70. TippmixPro nemzetközi Bocskai István-emlékversenyről, Papp László 100. születésnapjának méltó megünnepléséről és a pécsi Diákolimpiáról tájékoztatta az elnökséget, majd elfogadták a május végi, egri nemzetközi utánpótlás Bornemissza-emlékverseny státuszjelentését is.

Döntés született arról, hogy a MÖSZ a NOB ösztöndíjára a 2028-as olimpiáig a tavaly vb-bronzérmes Akilov Pilipet jelöli, és jóváhagyták a brazíliai Világkupán részt vevő magyar csapat névsorát is.

Az elnökség elfogadta a 2025-ös könyvvizsgálói jelentést, a pénzügyi beszámolót (amelyből kiderült, hogy igen jelentős pozitív eredménnyel zárta az előző évet a szövetség úgy, hogy bevételeinek megközelítőleg harmada szponzori támogatás!) és a mérleget, a 2026-os szakmai tervet, továbbá az idei költségvetést és az idei eredményességi pontszámítást is, és megtárgyalta a klubok műhelytámogatását.

A Magyar Ökölvívók Szövetsége évi rendes közgyűlésére április 25-én kerül sor a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.