A magyar válogatottat is megjárt játékos a jövőjét befolyásoló nehéz döntésről, a visszavonulásáról és a karrierjéről is beszélt honlapunknak.
Fotó: vasassc.hu / archív
– Új-Zélandon kaptál egy lehetőséget, ahol vezetői szereped vár rád egy klubnál. Hogyan jött ez a felkérés?
Babay Árpád: Több helyen edzősködtem már, itthon és külföldön egyaránt. Nagyon szerettem volna játékos pályafutásom befejezése után is a sportág berkein belül maradni, akár utánpótlás, akár felnőtt csapattal foglalkozni. Idén év elején volt egy nyílt pályázat, amire beadtam a jelentkezésemet, és ez által az új-zélandi Canterbury Waterpolo Club utánpótlás igazgatói posztjára jelentkeztem.
– Mit szóltak a Vasasnál, mert közben a serdülő csapatnál felajánlották neked az edzői posztot?
B. Á.: Tavasszal (miután a megpályázott új-zélandi állásról semmiféle visszajelzést nem kaptam), megegyeztünk a Vasassal, hogy én leszek a serdülő csapat edzője az elkövetkező idényben. Nagyon örültem ennek a feladatnak, megtiszteltetés Magyarországon, pláne egy ilyen nagynevű egyesületnél dolgozni. Vasas nevelésű játékosként, sikerült nevelőegyesületemben befejezni játékos pályafutásomat, és óriási elismerés, hogy edzőnek is felkértek ugyanitt. A klubnak ezúton is szeretném még egyszer megköszönni a lehetőséget, hogy megteremtették!
Ezt követően a nyár elején derült ki, hogy megnyertem az új-zélandi pozíciót, amikor is egy nagyon nehéz választás elé kerültem. Végül a kedvesem és a családom segítségével sikerült meghozni ezt a döntést. Természetesen kikértem a véleményét több szakembernek is, akik kivétel nélkül mind támogattak, és szintén a kihagyhatatlan lehetőséget látták ebben. Miután sikerült megbeszélnem a Vasassal, elfogadtam a felkérést az utánpótlás igazgatói posztra. Nagy kalandba vágunk, ami talán most, hogy kicsi a gyermekünk még ideális is.
– A Vasas nehezen engedett el?
B. Á.: Tájékoztattam az egyesületet és megértésüket kértem. Ez úton szeretném kiemelni és megköszönni Markovits László elnök Úr gesztusát, aki semmilyen nehézséget nem gördített az elé, hogy igent mondhassák az új-zélandi klubnak. Felhívott telefonon, megköszönte az eddigi munkámat, valamint nekem és családomnak is sok sikert kívánt. Mondanom sem kell, hogy egy ilyen nehéz döntés után ez nagyon jól esett. Emberségessége és hozzáállása példaértékű!
Fotó: Vasas Vízilabda / facebook archív
– Lehetett hallani néhány pletykát az uszodában, hogy rossz szájízzel váltatok el a Vasassal…
B. Á.: Próbáltam a körülményekhez képest a lehető legkevesebb problémát okozni volt klubomnak, akiknek mind szóban mind írásban felajánlottam segítségem azon idő alatt míg itthon vagyok, vagy amíg megfelelő edzőt találnak a helyemre. Persze a szakosztályban nem mindenki helyeselte az elmenetelemet, de ez az én döntésem, és remélem hogy ha szakmailag nem is, emberileg ők is megértik. Komoly dilemmát okozott számomra melyik út mellett döntsek. Talán mondanom sem kell, nem a könnyebbik utat választottam, és erre büszke vagyok.
– Gondolom, ebben a döntésben a legnagyobb szerepet a család játszotta?
B. Á.: Igen, ők játszották. Nagyon sok olyan pozitívuma van az új kihívásnak, ami anyagiakban nem mérhető. Kedvesemmel arról beszéltünk, lehet ez az alkalom nem jön vissza többé, és ha adódna is ilyen lehetőség, nem biztos hogy belevágnánk, ha a kislányunk már nagyobb! Gyönyörű helyen élhetünk, ahol zavartalanul koncentrálhatunk a gyereknevelésre, mialatt egy új kultúrát ismerhetünk meg, mely tapasztalattal mindannyian csak többek lehetünk, és hasznunkra válhat az élet több területén is.
– Új-Zélandon mi lesz a feladatod?
B. Á.: Utánpótlás vezetőnek megyek ki, ami a különböző korosztályok munkájának a felügyeletét foglalja magába. Hosszú távú tervei vannak a klubnak az utánpótlás nevelés terén, és szimpatikus elképzelései a jövőt illetően. Nagyon jó benyomást tett már most rám a klub, mindenben próbálnak segíteni, hogy könnyebben menjen a beilleszkedés, és szakmailag is igyekeznek minden feltételt biztosítani a zavartalan munka érdekében.
Fotó: Vasas Vízilabda / facebook
– Mit vársz ettől a feladatottól?
B. Á.: Nagy kihívásnak tekintem, mivel új szerepkörben mutatkozhatok meg. Szeretném megmutatni, hogy amit egész életemben tanultam, azt miként tudom kamatoztatni. Több helyen edzősködtem már aktív játék mellett is, viszont ilyen szinten, utánpótlás igazgatóként még nem méretettem meg magam. Lássuk be ez egy sokkal komplexebb, nagyobb felelősséggel járó feladat, amibe még bele kell tanulnom, de azon leszek, hogy elégedettek legyenek velem. Jó pedagógusnak tartom magam, ami az utánpótlás- vagy akár a felnőtt játékosok nevelésében az egyik legfontosabb dolog, és emellett fantasztikus edzőkkel dolgozhattam együtt mind Magyarországon mind külföldön, mely tapasztalatokat most felhasználhatom új beosztásomban.
– A játékos pályafutásod véget ért. Mondhatjuk, hogy szép két évitized van mögötted. Keretet adtál a karrierednek, hiszen a Vasasban kezdted és az angyalföldieknél fejezted be, közben voltál magyar válogatott, Spanyolországban elismert játékos és majdnem kijutottál a riói olimpiára is spanyol színekben!
B. Á.: 16 évesen mutatkoztam be a felnőtt OB I -ben a Vasas színeiben, és húsz évvel később 36 évesen ugyan ebben a klubban fejezhettem be a játékot, ami igen, mondhatjuk, szép keretet ad pályafutásomnak. Sajnos az utóbbi években sérülésekkel bajlódtam, és ezek egyértelműen jelezték, hogy a testem már nem bírja a napi két edzést, és a mérkőzéseket, de a játék szeretete és a versenyszellem továbbra is hajtott előre. Már egy évvel korábban megérett bennem az elhatározás, hogy edzőként folytatom tovább, azonban akkor Földi Laci kérésére nekifutottam még egy szezonnak… Sajnos már a szezon elején megsérült a vállam, ami nagyban befolyásolta a játékomat. Novembertől egészen a májusig sérülten játszottam, de a csapat érdekében a műtét időpontját folyamatosan tettük át (toltuk el) hónapról hónapra. Mondanom sem kell, nem így szerettem volna befejezni játékos pályafutásomat, de ezt hozta az élet.
– Erre a két évtizedre, hogyan gondolsz vissza?
B. Á.: Egyértelműen pozitív érzésekkel gondolok vissza erre az időszakra! Nagyon fiatalon megadatott számomra a lehetőség, hogy a világ egyik legerősebb bajnokságában szerepeljek, és ebben a szűk családban nőhessek fel, majd legyek csapataim vezéregyénisége. A sportnak rengeteg mindent köszönhetek, és bár van hiányérzetem, nem panaszkodhatok, mert 20 évig azt csináltam amit szeretek, és ez a mai világban kiváltság, úgy hiszem.
(Fotó: Times of malta ( archív )
– Itt mire gondolsz, ami hiányzott?
B. Á.: Mikor erőm teljében voltam, kétségkívül a világ legjobbjai alkották a Kemény Dénes által irányította magyar válogatottat, akik mellé nem nagyon lehetett “odaférni” (legalább is nekem stabilan nem sikerült), de büszke vagyok, hogy bemutatkozhattam a magyar válogatottban ezen korszak alatt.
A másik dolog, ami szívfájdalom számomra, hogy a spanyol válogatottságom három éven keresztül lógott a levegőben, de a állampolgársági kérelmem elakadt a rendszer útvesztőiben, így évről évre csak a válogatott kapitányának és a szövetség vezetőinek szavában bízhattam, ahol a türelmemet kérték.
Eljött az idő, mikor eldöntöttem hazaigazolok, mivel nem bíztam már abban, hogy a riói olimpiára elintéződik az állampolgárságom. Debrecenbe szerződtem az olimpiát megelőző szezonra. A bajnoki szezon kezdete után azonban értesítettek, hogy megkaptam az útlevelet és ezzel egyetemben meghívót a spanyol válogatott olimpiára készülő keretébe. A FINA nem sokkal később azonban megvétózta az indulásom, miután a korábban életbe lépett szabályok értelmében, ha friss állampolgárként neveznek az olimpiára, akkor az előtte lévő szezont az adott ország bajnokságában kell játszani, én pedig akkor már Magyarországon játszottam… Több ízben kiutaztam Spanyolországba a válogatott okán, ugyan is a kapitány bízott benne, hogy jogilag el tudják intézni, arra hivatkozva, hogy a korábbi öt szezonban ott játszottam.
Sajnos végül a Fina nem engedett, így lemaradtam az ötkarikás játékokról.
– Mennyire fog hiányozni a játék?
B. Á.: Elmondhatatlanul szerettem játszani. Ez, és a légkör is nagyon fog hiányozni, de el kell fogadnom, hogy eljött az idő, amikor váltanom kell. Rengeteg szép emlékem van, sok nagy csatát megéltem mint játékos, és most a víz párjáról is szeretnék hasonló remek élményeket szerezni! Nagyon örülök, hogy az uszoda berkein belül maradhatok, igaz most más országban más feladatok várnak rám, de később meglátjuk, mit hoz az élet.
Remélem, később, ha úgy hozza a sors, a korábban szintén Új-Zélandon dolgozó, ma a magyar vízilabdában vezető szerepet betöltő Merész Andráshoz, Bíró Attilához vagy épp dr. Sike Józsefhez hasonlóan, nekem is jó ajánlólevél lesz ez a tapasztalat.
Az egész életemet végigkíséri a vízilabda, így mindenképpen a sportág mellett képzelem el a jövőmet.
