Hesz Mihály kajakozót, a mexikóvárosi olimpia 1000 méteres versenyszámában, egyesben győztes egykori kiválóságot sokan ismerik. Nem csak eredményei, hanem fordulatokban gazdag életpályája miatt is.
Dr. Hesz Mihály, a szorgalom bajnoka mesterével, Babella Lászlóval
Első és egyetlen mestere, Babella László neve sokkal kevésbé forog a köztudatban, de ez őt egyáltalán nem izgatja. Éli a maga aktív, tevékeny életét Vácott, ahonnan alig-alig mozdul ki. Hosszú sportpályafutása során mindössze hat évet töltött városa sportkörétől távol, de akkor is csak kényszerből váltott. Azt pedig végképp nem tudja senki róla, hogy többféle szakképzettsége mellett még filozófiai tanári diplomát is szerzett annak idején!
Az idén 80. születésnapjához közelítő, változatlanul tevékeny mester hű maradt önmagához. Hiába kérdeztem rá többször is, hogy nem jön-e valamiért Budapestre? „Ha nem muszáj, nem mozdulok ki itthonról” – jött az ismételt válasz. Így azután nem volt mit tenni, Mohamednek kellett a hegyhez mennie – váci lakásában beszélgettünk.
Babella László hazai pályán
– Bár a Duna közelsége a legtöbb gyereknek megadta a kellő vonzást a vízi sportok felé, én mégis egészen más vonalon indultam el. Először ugyanis az ökölvívás kerített hatalmába. Hívtak a srácok, én pedig beálltam közéjük. Szerencsés is voltam, meg szorgalmas is. Így akik eleinte jól helybenhagytak, azokat fél évvel később már én osztottam ki rendesen. Óriási élményt jelentett, amikor 1964 tavaszán, a végül elmaradt, profi világbajnoki döntőre készülő Papp Lacit a Sportkórházban közelről láthattam edzeni. Miközben Kajdi Jancsiékkal „szpáringolt”, a szünetekben a hozzám hasonló kis kölykökkel is odaállt és kicsit árnyékolgatott velünk.
Az egykori háromszoros olimpiai bajnok, Papp László
– Ez a valóban egyedi és rendkívüli élmény is kevés volt azonban ahhoz, hogy megmaradjon a nagy pofonok világában…
– Vácott tanultam a műszerész szakmát az ipari tanulók között, ahol Vári Gábor testnevelő tanárom kiemelt és elvitt az evezősök közé. Csak egy bajom volt ezzel a sportággal, hogy ott keveset edzettünk, legalábbis nekem nem volt elég a terhelés. Így az edzések után rendszeresen elmentem még egy jót kajakozni. Volt ott néhány kajak, amelyeket elköthettünk, s mindig jött utánam néhány, nálam fiatalabb kissrác. Előbb-utóbb rendre lemaradtak, s csak az az egy tartott ki legtovább, akinek a legrosszabb volt a szerelése. Na, mondtam neki, öregem, te holnaptól velem fogsz edzeni. Előbb indulsz, mint én, majd a fordulónál megint előbb indulsz és egyszerre fogunk visszaérkezni a bázisunkra. Ez a szorgalmas legényke volt a Hesz Misa. Én lehettem akkor 18 éves, ő pedig négy évvel fiatalabb nálam. Végtelenül szorgalmas volt, és ami legalább ennyire fontos: bízott bennem. Nem kalandozott jobbra-balra, végig kitartott mellettem.
– Mikor mutatta első, konkrét jeleit Hesz Mihály annak, hogy nem csak szorgalmas, hanem tehetséges is?
Fotók: JochaPress.hu
– Huszonegy évesen az 1960-as, római olimpiára készülő bő válogatott keretnek én is tagja voltam. Egy alkalommal elvittem magammal Misát az újpesti öbölben esedékes, kötelező időre menésre. Megkértem Granek István szövetségi kapitányt, hagy induljon el ez a gyerek is. Misa rajthoz is állhatott és olyan kitűnő időt ment, amit Granek egyszerűen nem tudott elfogadni. Azt mondta, pihenjünk egy órát és ismételjük meg a futamot. Az újpesti öböl köre mintegy három kilométeres, a ráadásban is én egy perccel előbb indultam és szokás szerint most is utolért. Összesen két percet vert rám, Granek pedig ott, a helyszínen meghívta őt a válogatott keretbe.
– Ha már szó esett erről a rendkívüli kitartású fiatalemberről, megkérdezném, valóban ekkora szerepe van az eredményességben a szorgalomnak?
– Nagyon jó a kérdés! Az én praxisom során ugyanis legalább öt, a Misánál tehetségesebb fiatal megfordult a kezeim alatt, de nem volt meg bennük a szükséges szorgalom. Vagy fejben nem voltak elég élesek, vagy jöttek a lányok, vagy a „tütüke”, a haverok hívása és máris ugrott a nagy esély. Misa viszont olyan ember volt, aki egy hajszálnyi lehetőséget sem hagyott ki, amely úton még előbbre juthatott. Mindent megcsinált, sőt! Többet is, mint amennyit kértem tőle. Előfordult, hogy időre menésről jöttünk haza az Újpesti öbölből, természetesen nem busszal, hanem kajakkal. Ez a ráadás felfelé Vácig két órás lapátolást jelentett. Ő azonban nem érte be ezzel a túlórázással, hanem megkerülte a Szentendrei szigetet és úgy tért vissza a csónakházunkhoz. Misa tényleg mindenkinél szorgalmasabb volt!
– Találkozott még hasonlóan megszállott versenyzőkkel?
– Még a közelében sem tudok senkit megnevezni, ő valóban magasan kiemelkedett a mezőnyből. Már 1964-ben, Tokióban ezüstérmes lett K-1 1000 méteren, 1968-ban, Mexikóvárosban pedig ugyanebben a versenyszámban félelmetes hajrájával utasított maga mögé mindenkit. Ő volt az első induló a magyar küldöttségből, győzelmével pedig megadta a többiek felé is az alaphangot. Amikor este lement plusz edzést végezni, a többiek mint mögötte araszoltak…
– Nyilván jogosan büszke legsikeresebb tanítványára, Hesz Mihályra. Mellette feltehetően vannak mások is, akik többre vitték az átlagnál?
Gyulay Zsolt(b3) a szöuli dobogón
– Misa után arra vagyok a legbüszkébb, hogy itthon legalább tíz, külföldön pedig három tanítványom dolgozik edzőként és mondhatom, sikeresek, megbecsülésnek örvendenek. Ezek a szakmai követőim az ő neveltjeiken keresztül tíz olimpiai bajnoki címet tettek le a magyar sport asztalára, számos, további érmes helyezés mellett. Az első hármat a szintén itt élő Csereklye József, akinek Gyulay Zsolt két, Dónusz Évának pedig egy olimpiai győzelmében van elévülhetetlen érdeme. Dónusz Éva sikerében nekem is van egy részem, mert éppen az ő „csúcsra járatásának” idején tértem vissza újpesti száműzetésemből. Hat évvel korábban ugyanis formálisan kirúgtak innen, hogy azután a Dózsában töltött „vendégszereplést” követően rájöjjenek, hogy mégis hasznára vagyok a váci kajakozásnak, és ekkor visszahívtak. Ez a hatéves távollét minden szempontból jól sikerült, jót tett a későbbi váci tevékenységemnek.
(jochapress / Jocha Károly)
