Bahreini Nagydíj: Győztesek és vesztesek

image

Ismét túl vagyunk egy futamon, és továbbra sincs egy kiemelkedő csapat vagy pilóta. Az első négy versenyen négy különböző győztest láthattunk, lássuk, Bahreinben kik voltak a győztesek, és kik a vesztesek.
 
A verseny sztárja: Kimi Raikkönen
 
Kimi még csak négy versennyel ezelőtt tért vissza, és máris elérte, amit Michael Schumachernek két év alatt sem sikerült: dobogóra állhatott, de boldog-e vajon ettől? Nem, inkább csalódott, mert végül nem tudott harcolni a győzelemért, képtelen volt beérni Sebastian Vettelt. Az biztos azonban, hogy Kimi Raikkönen visszatérése jobban sikerült az elvárásoknál, a Lotus is lényegesen jobb, mint tavaly, panaszra tehát nincs ok, a látottak alapján bármikor bekövetkezhet Raikkönen első Lotusos győzelme.
 
A verseny előzése: Paul di Resta/Sergio Perez/Pastor Maldonado
 
Két nagyon bátor előzés is volt az 5-ös 6-os 7-es kanyarkombinációban, Raikkönen és Massa, valamint Button és Alonso között, de hogy a pálya ezen szakaszán valaki dupla előzést hajtson végre! Paul di Restának sikerült, méghozzá a két Williams elkerülése, pedig Pastor Maldonado autója köztudottan szélesebb, mint a többi, olyan határozottan tudja védeni a pozícióját.
 
A verseny győztesei
 
Sebastian Vettel
 
Az időmérő edzés tipikus Vettel stílusú volt: fokozatosan felépített sebesség, végül ragyogó teljesítmény a Q3-ban. Figyelemreméltóan lépett el az első körökben, tavaly ez 10 másodperces előny lett volna, most már az alig több, mint két másodperc is sokat számított két kör alatt. Vettel magabiztosan vezetett, de fölénye koránt sem volt olyan meggyőző, mint tavaly, hiszen nem sok kellett volna Kimi Raikkönennek, hogy beérje a németet.
 
Romain Grosjean
 
A fiatal francia nagyon igyekszik, hogy meghálálja a csapatnak, hogy őt választották a számtalan jelentkező közül, és nem is csinálja rosszul. Az első két futamon ugyan pontra nem tudta váltani az igyekezetet, de a harmadikon már értékes pontokat szállított a csapatnak, ezúttal pedig a dobogóra is felállhatott.
 
Mark Webber
 
Ha valaki, hát az ausztrál veterán valóban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt az idén, hiszen mind a négy futamon negyedik lett. Nem kimagaslóak ezek az eredmények, de a végelszámolásnál igenis sokat nyomnak majd a latba.
 
Nico Rosberg
 
Az előző futam győztese most az ötödik lett, de nyertesnek számít, ilyen viselkedést, ugyanis kevesen úsznak meg, mint amit ő kétszer is a hétvégén. A Forma-1 sportszabályozása kimondja, hogy nem megengedett a versenytársak szándékos leszorítása és az abnormális irányváltozatás. Alonso szerint Rosberg megszegte ezt a szabályt, a versenybírák szerint viszont nem.
 
Fernando Alonso
 
Nem volt túl erős verseny a bahreini a Ferrari számára, de Alonso előzetes tippje, miszerint a 6.-7. hely a reális, bejött, hiszen végül hetedikként intették le. „Ismét csak kármentést végeztük…Azt hiszem, az első négy versenyen elég jól csináltuk ezt” – nyilatkozta a futam után.
 
Felipe Massa
 
Régen volt már, hogy a brazilt is a győztesek között jegyezték egy futam után, most sem kiemelkedő az eredménye, de végre legalább pontot tudott szerezni, a kilencedik lett.
 
Michael Schumacher
 
Bár megszerzett 10. helye ugyan nem a Mercedes GP álma, de tekintve, hogy az általa versenyzésre alkalmatlannak minősített gumikkal a 22. helyről rajtolva pontot szerzett, mégiscsak figyelemre méltó teljesítmény.
 
Vesztesek
 
Jenson Button és Lewis Hamilton
 
A McLaren pilótái az abszolút vesztesek az élmezőnyben. Bár Hamilton végül becsorgott a 8., pontszerző helyen, Buttont csak a 18. helyen jegyezték. A versenyt tulajdonképpen nem a pilóták szúrták el, hanem a bokszutcai személyzet, nem is egyszer, és nem is ez volt az első alkalom az idén. Tényleg nem lenne meglepő, ha legközelebb a McLarenes fiúk a Ferrari csapathoz próbálnának meg beparkolni, hátha akkor gyorsabban szabadulnak.
 
Daniel Ricciardo
 
Nem titok, hogy vízválasztó szezonja van Daniel Ricciardónak, hiszen idei szereplésén múlhat a Red Bullhoz való bekerülése, ezen azonban biztosan nem segített, hogy a remek 6. helyről rajtolva, az első körben 10 pozíciót sikerült elvesztenie, majd pont nélkül, a 15. helyen zárnia a futamot. Tény, hogy csapattársa, egyben legnagyobb vetélytársa sem teljesít jobban: Jean-Eric Vergne az utolsó két futamon nem szerzett pontot, Ricciardo pedig az utolsó hármon. A Toro Rosso tűnik az idei szezon egyik legnagyobb középmezőnyös vesztesének.