Bajnokcsapat mellé állt a csibész-duó – Videó

image Tudtátok, hogy van egy csapat Pesten, aki sorra nyeri a meccseket, a sportágon belül 2013 abszolút bajnoka és még kihívója sem nagyon akadhat? Neeeem?! Gotti, MRW, valamint a srácok managere, Simon Elemér pont ezért állt az Újpest Bulldogs amerikai football csapat mellé: „Az amerikai football Magyarországon, bár sok éve van, és sok jó csapat is van, de mégsem ismert.

Szeretnénk, hogy legyen ennek a sportágnak is nézettsége! Sokkal nagyobb eredményeket érnek el ezek a sportolók, mint a sima magyar fociban – pedig arra milliárdok vannak költve, csak nem hoznak semmit vissza, itt meg akik tényleg elérnek dolgokat, azok nem kapnak semmiféle támogatást.” – tudtuk meg a rapperektől.

Persze nem csak a Bulldogs-induló az egyetlen aktuális hír: Gottiék második lemeze, a Tegyél rá még! a napokban jelent meg. Belső infó: rendeljétek meg minél hamarabb, mert az első korong is pillanatok alatt elfogyott tavaly ősszel! „A lemezen 17 nóta található. Mind light-os – mint azt tőlünk már megszokhattátok!” – mutogatta a CD-t MRW, amit persze rögtön dedikált is a Tabu Tv stábjának. Az anyagot azóta meghallgattuk – BKV-n zötyögve is rögtön Hummer-volán mögé vagy egy lowrider hátsó ülésére képzeli magát az ember! És amilyen tempóban dolgozik a Gotti-MRW páros, 2014-ben ismét friss albumra számíthatunk!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.