Bajnokok Ligája: változhat a lebonyolítás

A koronavírus terjedése miatt merőben új ötlettel állhat elő a LEN.

Egyre több csapatnál üti fel a fejét a koronavírus fertőzés, így a LEN egy új formulán gondolkodik a férfi BL főtábáljával kapcsolatban. Mint ismeretes, az idén is a főtáblán 12 résztvevő csapat lenne, melyeknek az utazása kedvezne a koronavírus fertőzésnek. A LEN ezért négy vagy öt részre osztaná a csoportmeccseket és az összes csapatot időről-időre összehívná akár egy helyszínen. Ilyen módon korlátozható lenne a csapatok nemzetközi utazása.

Két megoldáson gondolkodik a szervezet: Az első, hogy márciusban, áprilisban és májusban játszanának szakaszonként két meccset az érintett csapatok. A második megoldás az lenne – véli a LEN – hogy négy szakaszra oszatnák a BL főtáblát. Novemberben és áprilisban három, valamint decemberben és márciusban két találkozót bonyolítanának le.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS