A Premier League stabil középcsapata, a Swansea City még decemberben, próbajátékon tesztelte Baki Ákost, az MTK Budapest belső védőjét. Bár a felek között megindult a tárgyalás a játékos átszerződtetésével kapcsolatban, az utolsó pillanatokban azonban meghiúsulni látszik a védőnek az angol élvonalba történő igazolása.
Egy hónapig tartó tárgyalássorozat után megszületett a végső döntés Baki Ákos és a Swansea City ügyében, melyet azonban nem a brit klub vezetői, hanem az MTK mondott ki. A walesiek európai mércével mérten is igen jó ajánlatot tettek a fiatal védőért, de mégsem tudtak megállapodni a felek.
Magyarországon tényként kezelendő, hogy nyugat-európai csapat két éve nem vásárolt ki magyar NB I-es labdarúgót az élő szerződéséből. Hazánkból, piaci értesülések szerint 2009 óta alig 50-en szerződtek erősebb bajnokságok valamelyikébe, közülük a hazai játékosok aránya 40%. A játékos-export szempontjából, a térségben, a magyar élvonalban a legalacsonyabb a hazai futballisták külföldre szerződésének aránya.
Forrás: FMF Hungary Kft.