Balaton Bike Fest régi-új köntösben

image A visszaszámlálás megkezdődött. Az idő feltartóztathatatlanul halad előre, a tavasz már megérkezett, lassan vége a sulinak és június 13-tól újra dübörög Európa egyik legnagyobb kerékpáros fesztiválja… Ugye, nem hagyod ki Te sem??!

 

A Balaton Bike Fest újjáéled? A bringások immár negyedik alkalommal vehetnek majd részt a versenyszámokban és programokban bővelkedő ötnapos rendezvényen. A helyszín változatlan, idén is Balatonfüred és Tihany városát lepik el a kétkerekűek szerelmesei. Valami mégis megváltozik, vagy finomabban fogalmazva: visszatér a Bike Fest régi szelleme. A programokat tekintve ismét teljes repertoárral jelentkeznek a szervezők, szinte minden szakág kedvelői megtalálják a nekik való versenyszámot. Ám emellett akadnak a palettán ínyenceknek való igazi csemegék is, melyek igazi unikumnak számítanak majd.

 

Nézzük is sorban, milyen programok között válogathatnak a nevezők…

Már a korábbi fesztiválokon fellelhető számok voltak és egyre népszerűbbek a kerékpártúrák imádóinak és családosoknak szóló csillagtúrák és Balaton kerülő túrák, melyek során a jelentkezők 10-20 fős csoportokban látogatnak el a Balaton-felvidék legszebb részeire, tapasztalt túravezetők segítségével. A nyomvonal nagyrészt terepen halad, ezért némi fizikai felkészültséget

igényel, de bárki által teljesíthető.

Harmadszorra kerül megrendezésre a X2S tereptriatlon, ami a BBF-en igazi kuriózumnak számít: 1400 m úszás a Balatonban, 25 km terepkerékpározás (MTB) és 9 km terepfutás vár az elszántakra a különleges pályán.

A Monster Energy Dirt Contest immár egy szinttel feljebb lépett, a Freeride Mountain Bike World Tour két sikeres év után tovább tökéletesítette a World Tour struktúráját és a 2012-es szezon 9. állomásaként a Balaton Bike Fest ezüst rangú dirt versenye szerepel a versenynaptárban, amelyen amatőr és profi versenyzők egyaránt indulhatnak. A dirt mellett a triál és duál-triál is állandó kelléke a Balaton parti őrületnek. Ez egyben Magyar Kupafutam és UCI világranglista pontszerző verseny lesz és szintén a tavaly megépült Bringaparkban kap helyet.  

A downhillesek nagy örömére visszatér Tihanyba a – 2012-ben UCI Class 1-es besorolást kapott – őrült száguldás. Gács Péter, a versenyszám örökös szervezője – és idén először a Balaton Bike Fest főszervezője – bravúros küzdelmet ígér: az új-zélandi Brook MacDonald személyében újabb világklasszist hívott meg, aki 20 évesen profikat meghazudtoló sebességgel utasítja maga mögé a világversenyek résztvevőit.

Már a tavalyi Bike Festen debütált az XCE (Cross-Country Eliminator), ami az UCI szabályzatában is 2011-ben szerepelt először. Ez egy rendkívül látványos versenyszám, a kb. 600 méteres pálya teljesen belátható és a sok technikás kanyar teszi különösen izgalmassá. A verseny nyílt, bárki benevezhet, licensz nem szükséges az induláshoz.

Sokak örömére szolgálhat az a bejelentés, hogy visszatér a legelső Bike Festen oly nagy látványosságot nyújtó waterjump. A vízparton kiépített sáncról ki két keréken, ki egy keréken, ki pedig snowboard deszkáján kísérli meg végrehajtani az év ugrását. Természetesen ismét megrendezésre kerül a flúgos futam, ahol mindent szabad, csak a képzelet szab határt, hogy mivel érdemes a vízben landolni.

Nos, már biztosan kíváncsiak vagytok, mi lesz a hab a Balaton Bike Fest tortáján…. A tereptriatlon szervezői elhozzák a világon is ritkaságnak számító 8 órás éjszakai terepfutó versenyt, amely Magyarországon első alkalommal kerül megrendezésre. Nagyon látványos lesz és kivételes kalandot ígér a késő esti óráktól reggel hatig tartó futam, a vállalkozó szelleműek fejlámpával a fejükön szentjánosbogárként tűnnek fel majd az éjszakai erdei terepen.

Újdonság lesz a szakágak között a parallel szlalom is, mely verseny végig lejtőn, két párhuzamos pályán zajlik, ahol a kanyarok és a pályaelemek jelentette kihívások előtérbe helyezik a technikai tudást. Az eseményt tovább színesíti, hogy a futamokat az éj leple alatt, villanyfényben rendezik.

Hogy ne maradjon el az igazi fesztivál hangulat, a szervezők gondoskodnak azokról is, akik nem versenyeznének, hanem csupán csak látogatóként szeretnének részt venni a rendezvényen. Újra leköltözik a Bringaexpo, de lesz még ugrálóvár, mászófal és bringa suli gyerekeknek, zenei fellépők, Rider’s Party, élő rádióműsor és újra indul a fotópályázat is. A rendezvény természetesen ingyenesen látogatható!

 
                 

 Forrás: Farkas Anett