Balotelli marad

image

A balhés csatának esze ágában sincs távozni Manchesterből.
 
Miután az edzője Roberto Mancini kijelentette, hogy kész megválni támadójától „Super Mario” is kifejtette véleményét.
 
Miután szinte minden napra jut egy Balotelli-ügy a vezetőség megelégelte a csatár ténykedéseit, és mivel ez a pályán mutatott teljesítményén is meglátszik a klub akár átadólistára is, teheti a 21 éves olasz játékost. A tehetségét nem kérdőjelezni meg senki, hiszen bizonyított már a pályán nem egyszer viszont buta szabálytalanságai, amivel piros lapokat érdemel ki, valamint hogy azt hiszi a pályán kívül neki mindent szabad elérte, hogy ne bízzanak meg benne főnökei.

Természetesen maga a játékos is megszólalt az átigazolási híresztelésekkel kapcsolatban és kijelentette esze ágában, sincs távozni. elő szerződéssel rendelkezik és nem hajlandó lecserélni az égszínkék mezt. A csatár azt is hozzátette, hogy jelenleg nem kíván mással foglalkozni csak is, azzal hogy a Manchester Cityvel megnyerjék a bajnokságot.