A Manchester City támadói között úgy tűnik nagy a barátság, hiszen Balotelli védelmébe vette Tevezt.
Mint ismeretes Carlos Tevez bocsánatot kért és visszatért a Manchester City csapatába. Gőzerővel tréningezik és próbálja bizonyítani, hogy igenis hasznára lehet az együttesnek a bajnoki címért folyó küzdelemben. Egyelőre jól halad a felkészülésben, hiszen a tartalék csapatban már gólt is szerzett első meccsén.
A közönség persze nem biztos, hogy a legszívélyesebb fogadtatásban részesíti majd a támadót. epp ezért vette védelmébe őt csapattársa Mario Balotelli, aki megkérte a drukkereket, hogy bocsássanak meg neki és ne hurrogják le.
„Ha a szurkolók nyomást gyakorolnak Carlosra, akkor az egész csapatra tesznek nyomást, ezért nem kellene tenniük semmit.”