Balszerencsés baranyai forduló

Balszerencsés baranyai forduló

MARICSEK RACING TEAM – Baranya Kupa 2013, 2013. augusztus 24-25.

Merencsics Árpád – Varga Sándor, Suzuki Swift GTi

 

A Historic Bajnokságban egyedül a Merencsics Árpád-Varga Sándor duó képviseli a Maricsek Racing Team csapatát. A nagyatádi pilóta legutóbb a 19. Mojito Lemon Miskolc Rallyn ült a Suzuki Swift GTi volánja mögé, versenyhelyzetben – azóta csak a kaposvári, Az élet versenypályáján elnevezésű véradásra vitte el kirándulni és kiállítani a versenygépet. A fiúk az augusztus 24-25-ei Baranya Kupán azonban újra támadásba lendültek – a technika viszont nem engedte, hogy messzire jussanak.

 

Merencsics Árpád: Régóta nem ültem már a versenyautó volánja mögött, ezért nagyon vártam a baranyai megmérettetést. A zobáki pályán zajlott a prológ, amit viszont elég lightos vettünk: a poros, csúszkálós szakasz miatt inkább arra törekedtünk, hogy megóvjuk a kocsit, semmi baja ne legyen.

Vasárnap már a historic mezőny számára is kijelölt 8 gyorsasági szakasz várt ránk, ezen azonban sajnos nem jutottunk sokáig. Az első kör után egy generátor probléma miatt lemerült a kocsi akkumulátora, és az etapon megállt a Suzuki. A futószerviz nem tudta időben orvosolni a problémát, ezért kikéstük a megengedett maximális 15 percből, s a verseny feladására kényszerültünk.

Amíg pályán voltunk, nagyon élveztük a menetelést, újra felszabadult hangulatban autóztunk. Igaz, jobban örültünk volna, ha a célban fejezzük be a Baranya Kupát, de a Suzuki most nem szerette volna ugyanazt, mint mi. Ami külön jó érzéssel töltött el, az az, hogy a hétvégén visszatér a régi idők feelingje is: a kiesésünk után a szervizparkban mi is csatlakoztunk az egyik versenyzőtársunk csapatához, s együtt, közös erővel dolgoztunk azon, hogy a páros összetört autóját rendbe tegyük, ők pedig folytathassák a küzdelmeket. Az ilyen gesztusok pedig mindennél többet jelentenek! A következő állomás a Budapest Rallye lesz, s ha minden jól megy, rá egy héttel Olaszországban is rajthoz fogunk állni.

 

Varga Sándor: Vegyes érzelmekkel zártam az augusztus 24-25-ei versenyhétvégét. Minden verseny előtt nehezen indulok el, de miután beülök a versenygépbe, Árpi mellé, rögtön érzem azt, amiért imádom ezt a sportágat és látom a célt magam előtt. Félve mentem el most is a futamra, mert a miskolci kizárásunk óta van egy nyitott, vitás ügyünk, aminek rendezése még mindig folyamatban van. Emiatt tartottam attól, hogy fekete bárányként fognak minket kezelni. Ez szerencsére nem történt meg, a megszokott, jó hangulatban telt a hétvégénk, egy kiváló szervezésű versenyen.

Árpit most is csak dicsérni tudom, nagyon jól terelgette a Suzukit, de sajnos a technika most keresztbe tett nekünk. Nagyon sajnálom, hogy kiestünk, és hogy későn jött meg az eső. Ugyanakkor nem vagyok csalódott, hiszen jelen esetben nem rajtunk múlott a kiesés. Ami viszont egy kicsit bánt, az az, hogy vizes körülmények között talán meg tudtuk volna fogni Wirtmannékat – még úgy is, hogy náluk fejlettebb technika hajtja a versenygépet.

Már most alig várom a következő megmérettetést, hogy bebizonyíthassuk, mire is vagyunk képesek!

 

Sajtófőnök: Horváth Juditwww.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: sajto@maricsekteam.hu

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.