Balzsay Károly április 21-én védi címét Sartison ellen

image

Az Universum Box-Promotion ma hivatalos sajtóközleményben erősítette meg, hogy Balzsay Károly április 21-én, a németországi Schwerinben védi WBA „reguláris” nagyközépsúlyú vb-övét, éspedig a korábbi világelső kazah-német Dimitrij Sartison (27 győzelem – 1 vereség) ellen.

A közlemény lényegében Sartisonról szólt, melyben a 32 éves ökölvívó elmondta, hogy bár a tavaly novemberi visszatérése nem sikerült valami fényesen, hiszen csak szoros, többségi döntéssel nyert egy negatív mérlegű riválissal szemben, az eltökéltsége, a harci szelleme töretlen.

Mint ismert, Sartison súlyos térdsérülése miatt volt kénytelen tavaly „leadni” vb-címét, amiért Balzsay az ukrán Kastanovval meccselt 2011. augusztusában. A magyar klasszis megosztott pontozással diadalmaskodott Ukrajnában.

Sartison még a vb-meccs előtt egyszer, most szombaton, Hamburgban lép kötelek közé, méghozzá a spanyol Carlos Caceido Vernaza (4 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen) ellen. Ha Sartison nyer, akkor következhet a Balzsay ellen összecsapás, melyre – a bokszoló elmondása szerint – már megállapodása van az Universummal.

„en tisztelem és szeretem Károlyt, mint barátot. De mi ökölvívók vagyunk, és feladataink vannak. Mi nem tudjuk megválogatni az ellenfeleinket” – mondta Sartison.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.