
A hatodik három perc egyértelműen a kihívóé volt. Balzsay remek kombinációkkal tisztán találta el az oroszt, aki kicsit fáradni látszott. A folytatásban Balzsay a nagyobb ütésekre várt, s ugyan mindkét szakasznak voltak olyan periódusai, amikor egyértelműen jobb volt, összességében azonban nem sikerült meggyőző fölényt kiharcolnia. A tizedik menetben Balzsay közel került ahhoz, hogy kiüsse az erejével elkészült Inkint, az utolsó 30 másodpercben több megrendítő erejű ütést mért riválisára, akit a menet végét jelző gongszó mentett meg a padlóra kerüléstől.
Az utolsó előtti menet elején úgy tűnt, padlóra kerül az orosz, de aztán túlélte a magyar rohamait, s Balzsay a későbbiekben nem tudott átütő rohamokat indítani. A zárószakaszra Inkin kijött a gödörből, s mivel Balzsay is elfáradt, a kiütés elmaradt, igaz, ennek ellenére a hajrában egyértelműen a magyar bokszoló akarata érvényesült, amivel végül sikerült a maga javára fordítania a meccset. A 12 menet után a pontozóknál Balzsay Károly 115-113, 116-112, 116-112 arányban nyerte el WBO bajnoki címét.
Ezzel a győzelemmel Karcsi a jubileumi 20. profi győzelmét könyvelhette el, és készülhet az első címvédő küzdelemére, melyet a tervek szerint augusztus 22-én, Budapesten rendeznek meg.