A hétvégén rendezik meg a Brazil Nagydíjat, ami talán az év legfontosabb versenye Rubens Barrichello számára. A Williams veterán versenyzője eddig nem volt túl szerencsés a hazai közönség előtt, ám most meglepetésre készül a magyar HELL Energy által is szponzorált brit istálló színeiben. Bízik abban, hogy idei teljesítményével kivívta magának a lehetőséget arra, hogy 2011-ben is ő vezesse az egyik Williams autót, hisz amint elárulta a 38 éves pilóta, még mindig nagyon élvezi a száguldást, és eszébe sem jut a visszavonulás.
A brit csapatnak nemcsak a konstruktőri hatodik helyért vívott ádáz küzdelem miatt fontos a Brazil Nagydíj, hanem Rubens Barrichello miatt is. A veterán brazil mindenképpen bizonyítani szeretne a hazai közönségének, éppen ezért a Williams a minél jobb eredmény elérése érdekében mindkét FW32-esbe új motort rak. Barrichello mindent megtett a minél jobb felkészülés érdekében, ráadásul a csapaton belüli jó hangulatról is igyekezett gondoskodni. Munkatársai számára egy gokartversenyt rendezett, melynek fődíja a HELL Energy által is nagyra tartott versenyző egyik különleges sisakja volt. Ezen kívül ismét elindult egy golfversenyen, ahol végül a 8. helyet szerezte meg. Ezzel vélhetően nem lenne túl elégedett a vasárnapi futamot követően, hisz a Williams egyre versenyképesebb az idény második felében, így akár – némi szerencsével – akár a dobogó környékére is odaérhet.
„A szezon első fele nem sikerült valami jól, ám a mérnökökkel együtt sikerült megtalálnunk a helyes irányt, és attól kezdve egyre jobbak és jobbak lettünk. A csapat nagyszerű munkát végez, a kocsi egyre versenyképesebb, nem véletlen, hogy pályafutásom egyik legjobb formájában vagyok. Ha valaki ránéz a pontverseny állására, az nem a valós helyzetet látja velünk kapcsolatban, hisz a befektetett munka arányában nem itt kellene állnunk. De bízom, hogy jövőre akár már a futamgyőzelmekért is versenyben lehetünk” – jelentette ki a vb-pontverseny 10. helyén álló brazil, aki 47 pontot gyűjtött az eddigi futamokon.
Ugyan már a 2011-es szezonról is beszélt a veterán pilóta, azonban a Williams vezetősége még nem jelentette be, hogy kik vezethetik majd a grove-i alakulat autóit. Barrichello mindenesetre hisz abban, hogy ő lehet az egyik, aki lehetőséget kap.
„Még nem írtam alá az új idényre szóló szerződésemet, de ha rajtam múlik, akkor erre rövidesen sor kerül. Egész évben az idei és a jövő évi autó fejlesztésein dolgoztam, és a 2011-es modell számos olyan megoldást tartalmaz, amelyet én javasoltam a mérnököknek. Nem is tárgyaltam más csapatokkal, ezzel is bizonyítva, itt képzelem el a pályafutásom folytatását” – árulta el Barrichello.
Nem véletlen a mezőny legtapasztaltabb pilótájának reménykedése, ugyanis esze ágában sincs még visszavonulni a versenyzéstől. Fizikailag és pszichikailag is a csúcson érzi magát, és minden pillanatát élvezi annak, amikor beülhet az FW32-esbe.
„Tudom, hogy hány éves vagyok, de a korom miatt nem fogok visszavonulni. Fejben kell fiatalnak és erősnek lenni a Forma-1-ben, és úgy érzem magam, mintha csak most kezdődne a karrierem. Holott már nagy csapatoknál nagy győzelmeket is szereztem, családos lettem, van két gyönyörű gyermekem, de én még mindig élvezem, amit csinálok. Ha nem ezt érezném, akkor már régen kiszálltam volna. Családom támogat engem mindenben, és remélem, hogy a Williams csapatánál még akár futamot is nyerhetek” – fogalmazott jelenével és jövőjével kapcsolatban Barrichello.
Egy biztos, a mezőnyből mindenképpen ő ismeri legjobban az interlagosi ringet. Ha valaki, hát Barrichello megérdemelné, hogy saját szurkolói előtt is révbe érjen, hisz az eddigi brazil versenyeken messze elkerülte őt a szerencse: 11 alkalommal kiesett, tavaly például a pole pozícióból indulva végül nyolcadik lett, amivel el is vesztette az esélyét a világbajnoki címre. A hétvégén mindenképpen szeretne valami emlékezetes eredményt elérni, hogy a magyar HELL Energy által támogatott Williams megszerezhesse a konstruktőrök bajnokságában a hatodik helyet.
„Az interlagosi pálya az egyike azon ringeknek, ahol az óra járásával ellentétes irányban haladunk. Hallatlanul gyors, így a gumikat rendesen fogyasztó pályáról van szó. Rendkívül fontos az autó tökéletes beállítása, hisz a rendkívül gyors egyeneseket technikás kanyarkombinációk szakítanak meg. A rajtot nagyon élvezem, hisz a célegyenes végén majd 320-ról kell lelassítanunk, hogy be tudjuk venni az első, majd rögtön a második és harmadik kanyart. Az egyenes végén van talán a legjobb előzési lehetőség a Senna-kanyarban, ahol jó féktávval sok vetélytársat hagyhatunk magunk mögött. A harmadik kanyarból már ötösben, mintegy 250-es tempóban jövünk ki a hosszú egyenesre, ahol aztán padlógázzal megyünk egészen a négyes kanyarig, ahol 4,5 G erő hat ránk, amikor 325-ről 150-ra lassulunk. Innentől kezdve jön a ring technikás része, ahol gyors és rövid egyenesek és csalóka kanyarok váltják egymást. Itt haladunk át azon a dupla jobboson, amely szerintem a sportág legjobb és legizgalmasabb kanyarkombinációja, ahol a legnagyobb terhelés ér minket. A tizenkettes kanyart követően aztán megint a gázpedál kapja a legnagyobb szerepet, hisz folyamatosan gyorsulva mire elérjük a célegyenes elejét, bizony már ismét 300 felett száguldunk” – árulta el a pálya titkait Barrichello.