Véget ért tehát a pihenő hét, minden lehetőség megvolt a fejek kitisztulására, újratöltésére. Josh Freeman távozott, a dráma alábbhagyott, olyannyira, hogy már unatkoztunk is volna az elmúlt pár napban, ha nem gondoskodik róla az MRSA fertőzés, hogy ne tegyük.
Carl Nicks sérülése ugyan kicsit felkavarta az állóvizet, Banks elvesztésének a lehetőségétől pedig a frász tört ránk. Greg Schiano hivatalosan is ki van nyilvánítva a liga egyik legkevésbé kompetens edzőjének, és ha ezen változtatni szeretne, bizony győzedelmeskednie kéne vasárnap, a Philadelphia Eagles ellen. Igazság szerint sokan már elkönyvelték számunkra a vereséget, gondolok itt a fogadóirodákra, szakértőkre, és a többiekre. Valamint valljuk meg őszintén, mi szurkolók is kezdünk kicsit szkeptikusak lenni. Azonban talán tényleg itt az ideje, és megkeresni az okokat, hogy miért is győzhetünk mi is akár vasárnap. Például győzhetnénk azért, mert a négy vereségünk közül, három úgy van elszenvedve, hogy egy, illetve két ponttal maradtunk alul. Olyan ellenfél ellen is, aki jelenleg szárnyal, és senki nem tudta még annyira megszorongatni mint mi. Gondolok itt ugye a New Orleans csapatára. Aztán itt van a tény, hogy a Tampa Bay büszkélkedhet minden pozícióban a legsokoldalúbb tehetségekkel, és ezt bizony nem én találtam ki. Különösen igaz ez a védelmi egységre. Hisz védelmünk jelenleg 17,5 pontot enged mérkőzésenként, ez a 8. helyre elég a ligában. Az ellenfelek 94,2 yardot futnak ellenünk meccsenként, ez szintén a 8. legjobb a ligában. 238 yardot engedünk passzolni az ellennek találkozónként, ez a 15. helyre elég az NFL-ben. És átlagosan 4,9 yardot hagyjuk haladni az ellenfél támadó egységét egy-egy játék során. Ez pedig a 6. helyen van az NFL-ben. Elmondhatjuk tehát, hogy a védelem szépen összeállt.
A cikk folytatódik..! kattintson ide!





