Bejelentette új csapata a magyar válogatott játékos érkezését – HIVATALOS

A legutóbbi csapatával a közelmúltban szerződést bontó magyar válogatott támadó új egyesülethez igazolt…

(Photo by Chris Ricco – UEFA/UEFA via Getty Images)

A görög élvonalban szereplő Aszterasz Tripolisz bejelentette, hogy a csapatnál folytatja pályafutását a dél-koreai Ulszan HD-től a közelmúltban távozó Ádám Martin.

A korábbi NB I-es gólkirály két évvel ezelőtt szerződött a dél-koreai csapatához, mellyel a közelmúltban bontott szerződést. Amíg Ádám az első szezonjában rendszeres játéklehetőséget kapott, addig a 2023-2024-es kiírásban csak jóval kevesebbet jutott szóhoz, így elváltak útjaik egymástól. A 29 éves támadó a 2022-es bajnoki kiírásban még kilenc, a tavalyiban öt gólt szerzett.

A magyar csatár a K-League aktuálisan zajló idényében tíz meccsen háromszor volt eredményes, emellett az AFC Bajnokok Ligájában is betalált öt alkalommal tíz pályára lépés alatt.

A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a csatár iránt hatalmas volt az érdeklődés. Összesen három kontinensről (Európa, Ázsia, Dél-Amerika) több mint tíz csapat próbálta szerződtetni, ám végül a görög élvonal egyik középcsapatánál, az előző idényt nyolcadik helyen záró Aszteraszt választotta.

  fociclub

A Bejelentette új csapata a magyar válogatott játékos érkezését – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.