Bemutatjuk a török válogatottat, I.

sokszorosvalogatott.jpg

A magyar csapat soros ellenfelét bemutató sorozatunkban ezúttal a szerdai rivális, Törökország válogatottjának kapusaival ismerkedhetnek meg honlapunk olvasói.

Rüstü Recber 1973. május 10-én született Korkuteliben. 1994-ben szülővárosa csapatából, az akkor éppen feljutó Antalyasporból szerződtette a Fener az öregnek tartott Engin Ipekoglu utódjául. Az „öreg” azonban nem akarta abbahagyni, s izgalmas verseny kezdődött kettejük között. Mindketten bírták edzőik bizalmát, így előfordult, hogy egyikőjük védett vasárnap a bajnoki mérkőzésen, a másik pedig szerdán a válogatottban. Később, persze, eldőlt a 12 évvel fiatalabb Rüstü javára a párharc. A török válogatottsági csúcstartó 1994 és 2003 között védett a Fenerbahcéban. 1996-ban és 2001-ben bajnoki címet, 1998-ban országos kupát nyert. 1996 őszén tagja volt a Fenerbahce a Manchester United ellen, az Old Traffordon győztes csapatának – az volt az angol klub első nemzetközi kupaveresége hazai pályán, a Bajnokok Ligájában. Sőt: korábban török klub még sohasem nyert nemzetközi kupamérkőzést Angliában. Mind e mellett Rüstü pályafutásának nem csak fénypontjai voltak: védett 2000 őszén az MTK elleni UEFA-kupa-mérkőzéseken, az isztambuli mérkőzést a törökök szerint az ő hibái döntötték el a magyarok javára. 2003-ban a Barcelonához szerződött, de nem tudta megvetni a lábát a katalán csapatban. Mindössze négy bajnoki mérkőzésen védett a 2003–2004-es szezonban. A következő nyáron hazatért a Fenerhez, amellyel 2005-ben és 2007-ben is bajnoki címet nyert. A nyáron, némi meglepetésre, klubtársával Mehmet Yorgatlival átigazolt a Besiktashoz. Hároméves szerződést kötött a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott Fekete Sasokkal. A válogatottban 1994 októberében, Izland ellen mutatkozott be, három percre állt be Engin helyére. Az 1996-os Európa-bajnokságon a törökök valamennyi mérkőzésén ő védett, éppúgy, mint a négy évvel későbbi kontinensbajnokságon, valamint a 2002-es, bronzérmemmel zárt világbajnokságon. 114-szeres válogatott – de immár nem ő a nemzeti tizenegy első számú kapusa.

Hakan Arikan 1982. augusztus 17-én született Törökország északnyugati részén, Karamürselben. 1999 és 2001 között a Petkimspor, majd 2001 és 2006 között a Kocaelispor tagja volt. A 2006–2007-es idényt az Ankarasporban töltötte. Első ottani bajnokija, a Galatasaray elleni, augusztusi bajnoki mérkőzés hozta meg számára a nagy fordulatot: miután az 1-1-es találkozón két büntetőt is kivédett, felfigyeltek rá a legnagyobb klubok. 2007 nyarán hároméves szerződést kötött a Besiktas csapatával. A válogatottban 2007. június 5-én, a brazil válogatott ellen mutatkozott be, azóta ő az első számú kapus.

Volkan Demirel 1981. október 27-én született Isztambul belvárosában, Fatihban. A Kartalspor nevelése, a 2002–2003-as szezonban került a Fenerbahcéhez, amelyben 2003. április 26-án mutatkozott be az első osztályban. Rüstü Barcelonába szerződése útán ő lett az első számú kapus. 2004-ben, 2005-ben és 2007-ben is bajnoki címet nyert a sárga-kékekkel. 2004 áprilisában mutatkozott be a török válogatottban – a máltaiak elleni selejtező előtt némi meglepetésre került vissza a keretbe. Mostanság nagy harcban van a Fenerben posztjáért, s az augusztusi, románok elleni mérkőzésen a válogatottban is bemutatkozott Serdar Kulbilgével.

www.mlsz.hu