Bemutatjuk olimpikonjainkat: Fábián Bettina

Remeklés a korosztályos világversenyeken

Szegediként olyan úszóiskolába csöppent, ahol hosszú évek óta a hosszabb távokra készítette fel igen eredményesen a versenyzőket a Gellért Gábor vezette stáb, többek között a világ- és Európa-bajnoki érmes Olasz Annát.

Bettina nővérével, Fannival kezdett el úszni, és eleinte testvére árnyékában maradt, aki maga is háromszoros ifi Európa-bajnok lett. 2021 hozta meg az áttörést (kitörést…), amikor Betti előbb a medencés junior Eb-n lett aranyérmes a 4×200-as váltó tagjaként (valamint ért másodikként célba 400 gyorson), aztán a nyíltvízi korosztályos kontinensviadalon remekelt, s nyerte meg a 7.5km-es versenyt, majd állt a dobogó tetején a váltó tagjaként.

A szezon végén fontos döntésre szánta el magát: Szegedről a Ferencvárosba igazolt, ahol 2022-től a korábbi válogatott nyíltvízi úszó, Kutasi Gergely keze alatt folytatta az edzéseit. És a remek eredmények tovább sorjáztak: bár a májusi junior Eb kissé korán jött, és itt csupán hatodik lett 10km-en, a váltóban azért győzött, majd a szeptemberi junior világbajnokságon, Seychellesen immár senki és semmi nem állhatott az útjába, első lett egyéniben és csapatban is. A felnőttek között ekkor még „csak” a medencében keltett feltűnést: a római Eb-n 400 gyorson negyedik lett.

Már a felnőttek között is hódít

2023-ban viszont már a nagyok között is megmutatta, milyen potenciál van benne. A válogatókon elsőrangúan teljesített, így kiszorította Rohács Rékát a válogatottból, azaz a nyári világversenyen már ő volt az egyik magyar induló 5 és 10km-en, illetve bekerült az előző években remeklő váltóba is.

Fukuokában pedig kiválóan úszott: élete első felnőtt világversenyén mindkét egyéni távon jobb helyezést ért el, mint a rutinos kiválóság, Olasz Anna – 10km-en 9., 5km-en 8. lett, majd a többiekhez méltó, remek úszással járult hozzá a váltó újabb világbajnoki ezüstérméhez.

És az ősz további sikereket tartogatott: négy egymást követő állomáson végzett a dobogón a LEN Európa Kupa sorozatában, az ötödik, velesi viadalon győzni is tudott, így végül első helyen végzett az összetettben.

Aztán a már addig is „aranyban fürdő” korosztályos évektől vett búcsút egy újabb remek szerepléssel a korfui nyíltvízi Európa-bajnokságon: elsőrangú versenyzéssel, nagy fölénnyel lett Európa-bajnok 10 kilométeren, majd újfent tagja volt az aranyat szerző váltónak (ez volt az ötödik junior Eb-elsősége) – mindezt egy héttel azután, hogy a felnőttek között remekelt az EK-ban. Nem rossz eredménysor annak fényében, hogy Betti 2023 decemberében töltötte be 19. életévét.

„Te egy hős vagy!”

2024-ben folytatódott a remeklés, jóllehet a lehető legrosszabbkor, hetekkel az olimpiai kvalifikációs dohai vb előtt betegedett meg komolyabban. Ehhez képest hősies helytállással bejött 12-iknek, amivel kiharcolta a párizsi részvételt – edzője, Kutasi Gergely „Te egy hős vagy!” felkiáltással ölelte át tanítványát az előzmények ismeretében. Napokkal később pedig meglett az újabb vb-érem, egy bronz a váltóval.

A júniusi belgrádi Eb-re már sokkal nyugodtabb felkészülés után érkezett, és ennek meg is lett az eredménye: az első egyéni érem a felnőtt nagyszínpadon, miután harmadik lett 5 kilométeren, hogy aztán megtörjék a jég a váltóval és a 2021 óta zajló hajsza valahára arannyal záruljon: Szimcsák Mirával, Rasovszky Kristóffal és Betlehem Dáviddal arattak rendkívül magabiztos győzelmet, nagyszerű előjelként a párizsi játékok főpróbáján.

A Bemutatjuk olimpikonjainkat: Fábián Bettina bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.