A tavaszi idényben nem jönnek úgy az eredmények mint ősszel Miskolcon. Akkor a sok, rövid passzt jelölték meg, mint a DVTK első számú fegyverét, ami viszont 2012-ben még nem olyan hatékony.
A Sport TV Zuhanyhíradó című műsorában a piros-fehérek trénere, Benczés Miklós elmondta, hogy szerinte még mindig sokat passzolnak a játékosok, csak épp rossz helyen teszik ezt. Az ő elképzelései szerint a támadó harmadban kéne tartani a játékszert.
A másik dolog, amit a vezetőedző hiányol a diósgyőri játékból az a mélységi bemozgás, amivel meg lehetne bontani az ellenfél védelmét, hiszen amíg ez nem történik meg, addig könnyedén vissza tudják őket szorítani, és nem tudják feljebb tolni a játékukat. Benczés Seydiről is beszélt, aki jelenleg az egyetlen igazi középcsatár a miskolciak keretében. A szakember elmondta, hogy Pápán is megsérült, de utána is betaláltak, mindazonáltal bízik benne, hogy nem dől ki hosszabb időre majd Seydi, mert az megnehezítené a dolgukat.