Benik Balázs és kis családja a Babavilág című műsorban vendégeskedett , s amellett, hogy szó volt az új influenzáról, a gyerekek szokásairól, nyilván szóba került az is, hogy milyen gyerek a háromszoros abszolút ralibajnok fia, a kilenc hónapos Benett.
Mi arra voltunk kíváncsiak, mi az, ami általában a raliversenyző feladata a gyereknevelésben…
„A fürdetés! – vágja rá azonnal a Felix Promotion által képviselt sportoló. – Próbálom úgy beosztani a munkáimat, hogy legkésőbb ötre hazaérjek, mert Benettel is muszáj törődnöm, rá is kell szánnom időt. Így azután az esetek kilencven százalékában a fürdetés közös program. A kisfiam imád pancsikálni, anyukám azt mondja, ezt tőlem örökölte, mert én is nagyon szerettem. Legalább ebben rám hasonlít. Külsőre ugyanis tiszta anyja…”
Mondjuk, azért emiatt sem kell nagyon szomorkodni, hiszen (talán sokan nem tudják, de) Benett anyukája, Benik Garami Anett szépségkirálynő volt néhány éve…
„Ahogy telik az idő, egyre hasznosabbnak érzem magam, már számomra is kezd izgalmassá válni a gyereknevelés. Csecsemőként még az anyja tudta jobban, hogy mire van szüksége, most azonban már lehet vele játszani, kergetőzni, már kezd rafinált lenni, sumákol, kéredzkedik, úgyhogy kihívás vele játszani” – vallja be mosolyogva a ralibajnok.
S visszatérve még egy kicsit a Babavilághoz – természetesen megkérdeztük a műsor vezetőjét, Szekeres Nórát is arról, milyennek látta az ízig-vérig ralis családot:
„Rettentő aranyosak, látszik, hogy mennyire nagy az összhang a családban. A kis Benett pedig tündéri, nagyon hasonlít az anyukájára…” – erősítette meg a fentieket a csinos műsorvezető.