Bernd Storck új csapata nemrég még BL-csoportkörös volt – rendhagyó szerződést írt alá

A Jupiler League 8. helyén álló és korábbi 4-szeres belga bajnok Genk kispadjára ülhet le mától Bernd Storck – a klub kedden jelentette be a tréner érkezését.

A korábban a magyar és a kazah válogatottnál szövetségi kapitányként, illetve a Herthánál, a Wolfsburgnál, a Partizan Belgrádnál és Borussia Dortmund másodedzőként is dolgozó 58 éves szakember számára nem lesz ismeretlen a belga bajnokság. Előbb a Mouscron, majd a Cercle Bruges együttesénél végezte el sikerrel munkáját, mindkét csapatot – szinte reménytelen helyzetből – megmentve a kieséstől.

Már bruges-i távozásakor felmerült a neve komolyabb belga együtteseknél (például a Genknél), de Storck akkor (tavaly tavasszal) inkább a DAC-ot választotta, ám Dunaszerdahelyről szűk egy év, illetve 40 meccs után távoznia kellett.

Azóta nem volt klubja – pedig a Honvédnál is felmerült a lehetséges érkezése még az ősz elején -, mostantól viszont a Genk sikereiért dolgozhat. A két éve még bajnoki címet ünneplő, majd a BL-főtábláján is szereplő együttes alig egy napja menesztette eddigi edzőjét, John van den Bromot és Storckban találta meg a megfelelő utódot.

A Genk – nem éppen megszokott módon – határozatlan idejű szerződést kötött a némettel a bejelentés szerint.