![](https://www.hirplaza.hu/wp-content/uploads/2025/02/betlehem-david-peldaerteku-felajanlasa.jpg)
A magyar nyíltvízi utánpótlás javára ajánlja fel a 2024-re kapott szponzori bónuszát Betlehem Dávid, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok úszónk. A milliós nagyságrendű összeget olyan fiataloknak szánja, akik hasonlóan nehéz utat járnak be korosztályos versenyzőként, mint annak idején ő maga.
Túl jól sikerült a tavalyi év a magyar úszósportban, így Betlehem Dávid annak ellenére sem részesült az Év legjobbja elismerések egyikében sem, hogy egyértelműen pályafutása legjobb évét tudhatja maga mögött: a csúcs az olimpiai bronzérem volt, de ennek előfutáraként nyáron életében először egyéni érmeket nyert egy nagy viadalon, a belgrádi Európa-bajnokságon előbb harmadik lett 10 kilométeren, majd győzött 5 km-en – plusz érkezett a régóta vágyott váltóarany is, míg februárban a világbajnokságon lett bronzérmes a magyar kvartettel. Dávid mindazonáltal a MÚSZ szombati díjátadóján külön is kiszólíttatott, hogy vegye át a szövetség egyik főtámogatója, az Arena szerződésben rögzített év végi eredményességi bónuszát.
Hogy aztán vasárnap estére úgy döntsön: ezt a milliós nagyságrendű jutalmat nem tartja meg magának.
„A hétvégén úgy végig gondoltam, mi mindenen mentem keresztül, míg eljuthattam idáig – mondta Dávid, miután felhívta a MÚSZ elnökét, Wladár Sándort, hogy tájékoztassa elhatározásáról. – Én tényleg annyi mindent kaptam ettől a sportágtól, a szövetségtől, különösen 2021-ben, miután egészségügyi okokból volt egy nyolchónapos leállásom… Akkor én tulajdonképpen abbahagytam az úszást… Aztán mégis visszatértem, elkezdtem edzeni, és függetlenül attól, hogy gyakorlatilag nem voltam több egy reményteljes fiatal kölyöknél, minden támogatást megkaptam. Elmehettem Rasóékkal (Rasovszky Kristóf) edzőtáborba, indulhattam a Világkupákon és Európa-kupákon, és ezeknek köszönhetően fejlődtem annyit, hogy ma itt tartok. Ha akkor az nincs, akkor nem tudom, ma hol lennék. Szóval én úgy döntöttem, hogy most tényleg ideje nekem is meghálálni ezt, úgyhogy a bónuszomat visszaadtam a MÚSZ-nak, és arra kértem elnök urat, találjunk olyan fiatal úszót, úszókat, akik esetleg hasonló helyzetben vannak. Hogy valamiért nem sikerült olyan jól az előző idényük, és emiatt most nincsenek a támogatottak között, de tudjuk róluk, hogy van bennük lehetőség, és ebből a pénzből küldjék el őket edzőtáborba, versenyekre, hogy ne szenvedjen hátrányt a fejlődésük.”
Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke közölte, könnyekig meghatódott, miközben Dáviddal beszélt. „Az ember ilyenkor érzi, hogy a sport világánál tényleg nincs csodálatosabb, és hogy mindennapok küzdelmein túl minden perc megéri, amit a magyar úszósport jobbításáért teszünk. Dávid világklasszis úszó, tudtuk, hogy óriási szíve van, ez a versenyeken ezerszer kiderült már, most viszont már azt is látjuk, hogy ez a parton sincs másképp. Mindannyiunk számára inspiráló, hogy valaki ilyen fiatalon eljut eddig, azt keresve, miként tud visszaadni valamit a közösségének, és miként tudja segíteni a jövő generációit.”
A Betlehem Dávid példaértékű felajánlása bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.