Birics Tamás: Amit jól tudok

birics-tamás-mma.jpg

Birics Tamás, a Totaldamage Fighter 2013 szakmai díjazott muaythai bunyós két hete MMA szabályrendszer próbálta ki magát, melyet karfeszítéssel veszített el. Tomi az alábbi levélben emlékezik vissza a történtekre:

,,Amit jól tudok”, nem csináltam, ami még nem megy elég jól, az kevés volt. Több jel utalt arra, hogy a meccset nem ésszerű bevállalnom. Az ellenfeleim folyamatos változtatásának az eredménye egy fordított alapállású srác lett, ami váratlanul ért. Akartam a meccset az össze nem forrt lábujjam és egy bokasérülés ellenére is. Az eredményhirdetés után gondolkodás nélkül ,,okéztam-le” Adam Smulski kihívását, egy visszavágóra Lengyelországban. Természetesen ez csak akkor jöhet létre, ha nem ellenkezik Rehák György és a Re-Gym elképzeléseivel.

 

A könyökfeszítést már először le kellett volna kopognom, de úgy éreztem fel tudok állni és kiszabadítani a kezem.  Éreztem, ahogy először hátra, majd oldalra fordul az alkarom. Szörnyű fájdalmat éreztem. Törés nincs, vissza is ugrott a helyére. Feldagadt a könyököm belső része a bicepszem és az alkarom is. Gipszsínnel rögzítették és egyelőre pihentetnem, jegelnem kell. A rövid felkészülésem alatt Göbl Csaba mester adott Jitsu tudásából. Ez a harcművészet él és megállja a helyét. Több idő kellett volna, hogy a technikák készség szinten belém épüljenek.

Ami a legfontosabb, ,,Csatát vesztettem, nem háborút.” Ettől is tapasztaltabb és erősebb leszek.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren! 5875479

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Share: