Vége a lutrinak a birkózásban, már az új szabályok szerint rendezik meg a kötöttfogás szombati évnyitó versenyét, a Dega-kupát is. A korábbi korongfeldobást az olimpián golyóhúzás helyettesítette: a szerencse döntötte el, hogy melyik versenyző lett a kedvezményezett, ha a kötöttfogású mérkőzés menetének első perce akció nélkül ért véget. (A szabadfogásra más szabályok érvényesek.)
A nemzetközi szövetség által megalkotott, új szabályok szerint a kétperces menetidőből a korábbi egy helyett mostantól másfél percig birkózik állásból a két versenyző. Ha 0:0 az eredmény, akkor az első menetben az alacsonyabb sorsolási számú, tehát a piros mezt viselő birkózó a kedvezményezett az egyszer fél percig tartó térdelő helyzetben. A második menetben a kedvezmény az ellenfélre száll át. Ha harmadik menetre is sor kerül, abban az a birkózó, amelyik több akciópontot szerzett, megválaszthatja a folytatást: térdelőbe is küldetheti az ellenfelét, de dönthet az álló helyzet mellett is.
A változás visszahozhatja a látványos kötöttfogást. A tapasztalatok szerint a folyamatos küzdelem ötvenedik másodperce táján már oxigénadósság lép fel, és az a felkészültebb, állóképesebb versenyzőnek kedvez. Struhács György, a kötöttfogású válogatott mestere ezt így érzékelteti: -Az előző szabály által álló helyzetű birkózásra adott egy percet még közepes képességű versenyzők is ki tudták bekkelni, a plusz fél perc azonban új helyzetet teremt. Törvényszerűen nyit utat a dobásoknak, az akcióknak.-
Az évnyitó verseny, a Dega-kupa szombaton 10 órakor kezdődik Zuglóban, a Tatai út 85. szám alatt, a BVSC-Ganz Birkózócsarnokban. A szakágvezető elmondta, hogy a válogatottak közül Módos Péter és Lőrincz Tamás még nem léphet szőnyegre, és az is biztos, hogy kénytelenek lesznek kihagyni a március 31-én Vilniusban kezdődő Európa-bajnokságot is. Módos, aki nem utazhatott el az olimpiára, a jövő héttől futóedzéseket már végezhet, és a hónap végén derül ki, hogy mikor kezdhet birkózni. Lőrincz – súlyos sérülés és műtét után – három hét múlva térhet vissza a szőnyegre. Az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán térdízületi gyulladás, majd influenza miatt kényszerült hosszabb pihenőre, de a nyitó versenyen várhatóan már rajthoz áll.
Szekeres István személyes megjegyzései
1.) A régi szabály nem tévút volt
– kivette a bírók kezéből az eredmény alakításának a lehetőségét: már nem ők dönthették el – intéssel, büntető ponttal -, hogy ki nyerjen a két, azonos erőt, tudást képviselő versenyző közül;
– a kezdeti időszakban (láthattuk ezt a 2005. évi budapesti vébén) nagyot lendített a kötöttfogáson, látványossá tette. De a versenyző (és az edző) nem a sportág népszerűsítésében érdekelt elsősorban, hanem győzni akar. Ezért az új szabályok által felszínre hozott, látványos technikai elemekkel (például a nagy ívű, fordított emelésekkel) szemben óriási energiákat mozgósított a védekezés tökéletesítésére. Az eredmény az ismert patthelyzet lett;
– a birkózásban (és más küzdősportokban) a folyamatos szabályváltozás nem a kapkodás jele; a fenti példa is indokolja az állandó finomhangolást.
2.) A mostani, legújabb szabály még nem egyértelmű
– a szabályalkotók által rögzített szövegben vannak homályos pontok, kisebb-nagyobb belső ellentmondások. A magyar szövetség az ilyen, nem egyértelmű részletekkel kapcsolatban, levélben kért szövegpontosítást a FILA-tól. A szombati versenyt így nyilván már egyértelmű felfogással rendezik meg.
XLsport – Forrás: Szekeres István, Magyar Birkózó Szövetség