Birkózás – Lévai Zoltán és Lőrincz Viktor ezüst-, Torba Erik bronzérmes az Eb-n

Birkózás – Lévai Zoltán és Lőrincz Viktor ezüst-, Torba Erik bronzérmes az Eb-n

Kormány Sport

Lévai Zoltán 77, Lőrincz Viktor pedig 87 kilogrammban nyert ezüstérmet, míg Torba Erik a 63 kilósok között állhatott fel a dobogó harmadik fokára a római birkózó Európa-bajnokságon.

„Az első menet még ki-ki küzdelem volt, sajnos nem sikerült kivédekeznem a lenti helyzetet – még elég korán volt, nem izzadtam meg, ha egy kicsit jobban csúsztam volna, talán nem tud megpörgetni… De aztán az ellenfelem egyre fáradt, én pedig egyre jöttem fel. Neki sokat kellett fogynia, talán ezért fogyhatott el így a kondija, mindenesetre nagyon örülök, hogy sikerült három nullás hátrányról fordítanom, és megnyerni ezt az Európa-bajnoki bronzérmet!” – fogalmazott a Honvéd 24 éves sportolója.

Két másik klubtársa a fináléban volt érdekelt. A kétszeres U23-as Eb-1. Lévai Zoltán (77 kg) első felnőtt kontinensviadalán három szép diadallal azonnal a döntőig menetelt, ahol az U23-as vb-2. azeri Sanan Suleymanov volt az ellenfele. Két intéssel 1-1-re álltak a felek, ami nem nekünk kedvezett, Lévai kockáztatott a szőnyeg szélén, de hiába, 3-1-re kikapott és ezüstérmet szerzett.

„Szomorú vagyok, nem az ezüstért jöttem, hanem az aranyért. Ez nagyon fáj most, és holnapra sem fog elmúlni… A végén, amikor sikerült összefognom, talán volt egy pont, ahol ha egy századmásodperccel korábban elindítom az akciót, meglehetett volna, de mindenképpen a biztosra akartam menni. Sajnos ekkor már eltelt öt perc, végül még jobban kicsúszott, és ebből lett az, hogy rám esett és még ő kapott két pontot. Nagyon remélem, hogy lesz ez még fényesebb, ezért dolgozom, de az most egyáltalán nem vigasztal, hogy eljutottam a döntőig” – mondta Lévai Zoltán.

Lőrincz Viktor (87) vb- ezüst- és bronzérme, olimpiai 5. helye mellett volt már Európa-bajnok, méghozzá 2017-ben Újvidéken, s most másodszor jutott be a kontinensviadal döntőjébe, ahol a kétszeres U23-as Eb-győztes ukrán Semen Novikovval csatázott. Intéssel szerzett vezetése után sajnos nem sikerült a szokásos pörgetés, majd más sem, a rivális fokozatosan húzott el a kontrái után, s végül 7-1-re nyert, Lőrincz is második lett.

„Belefogott a pörgetésbe, aztán kiforgatott, amikor én akartam kitolni – ezen múlott. A taktika az lett volna, hogy kifárasztom, ami úgy érzem, működött is, mégis ő jött ki jobban minden helyzetből. Talán kicsit türelmesebbnek kellett volna lennem, nem tudom… Nyilván örömteli, hogy egy olimpia évében Európa-bajnoki döntőt birkózhatok, de nagyon szerettem volna meg is nyerni, ez sajnos most nem sikerült” – értékelt Lőrincz,

Kecskeméti Krisztián (60 kg) 5-3-ra kikapott a finn Latvalától és kiesett. Váncza István (67) bravúrosan fordított 0-7-ről 8-7-re az ifjúsági olimpiai bajnok azeri Dadov ellen, majd 6-0-ra verte az U23-as Eb-1. lengyel Pacurkowskit, a negyeddöntőben viszont 4-0-ra legyőzte őt az orosz Abdullajev. Az U23-as vb-3. és Eb-2. Fritsch Róbert (72) 4-3-ra verte az ukrán Kulikot, majd 7-3-ra kikapott a török Cantól. A vb- és Eb-3. Szabó László (82) eljátszadozott az Európa-bajnok dán Bisultanovval (9-0), aztán 5-1-re veszített az Eb-3. bolgár Alekszandrov ellen. A junior Eb-győztes, újonc Szőke Alex (97) 6-2-re felülmúlta az Eb-2., vb-3. szerb Kajalát, majd 9-1-re kikapott az U23-as világbajnok orosz Golovintól. Közülük Váncza és Szabó folytathatja szerdán a vigaszágon.

Ezen a napon megkezdik szereplésüket a nők is, a magyarok közül az U23-as Eb-győztes Galambos Ramóna (59 kg) moldovai, az Eb-2., s szintén U23-as kontinensbajnok Németh Zsanett (76) pedig ukrán rivális ellen rajtol.

Forrás, fotó: MBSZ, MTI