Birkózás – Mester Milán bronzérmet nyert a junior vb-n

Birkózás – Mester Milán bronzérmet nyert a junior vb-n
Kormány Sport

Életében először állhatott dobogóra világversenyen az ESMTK szabadfogású birkózója, a 79 kilogrammos Mester Milán. Igazi profiként viselte a nem túl hétköznapi elődöntős vereségét, összeszedte magát, és magabiztos győzelmet aratott az izraeli Maksz Kaszperovics elleni bronzmérkőzésen a tallinni junior-világbajnokságon.

A világítást lekapcsolták, a reflektorok a szőnyegre irányultak a tallinni Tondiraba jégcsarnokban. Ez azt jelentette, hogy megkezdődtek a junior birkózó-világbajnokság első helyosztói. Szerencsére, magyar fiatal is bizonyíthatta, érdemes a vb-medálra: a 79 kilogrammosok között lett bronzmeccses Mester Milán.

Az ESMTK versenyzője a lengyel Cezory Marek Sadowskités az indiai Szing Szandip Mannalt legyőzve lett elődöntős, ahol a kadét világ- és Európa-bajnok Bagrati Gagnidze ellen kellett helytállnia.

Milán ellen − kicsit érthetetlen módon − kétszer is passzivitást ítéltek a bírók, és a magyar az egyik fél perc alatt sem tudott akciót végrehajtani, így 2−0-ás hátrányba került. Az sem volt elég, hogy egyszer kiléptette riválisát, 2−1-re kikapott, a grúz pedig gyakorlatilag úgy került az aranycsatába, hogy nem volt értékelhető megmozdulása.

„Keresem a válaszokat arra, hogyan juthat szabadfogásban világbajnoki fináléba olyasvalaki, aki egyszer sem támadott, miközben az ellenfele kétszer is. Érthetetlen, ami történt” − mondta a vezetőedző, Tóth Gábor az ütközet után.

Mester úgy viselkedett, akár a profik: amikor megkérdeztük tőle a mérkőzést követően, mennyire ideges, így felelt:

„Ráérek mérgelődni, most nyugodt vagyok, arra kell koncentrálnom, hogy megszerezzem életem első érmét világversenyről.”

Időközben kiderült, az izraeli Maksz Kaszperoviccsal, az idei junior Eb 14. helyezettjével kell a harmadik helyért megmérkőznie, aki a vigaszágon 5–0-ra nyert az algériai Fateh Benferzsallah ellen.

„Jól ébredtem, higgadt fejjel gondolkozom, pörgök. Ismerem az izraeli srácot, rettentően kemény és kellemetlen ellenfél − fejtette ki  Mester a párharc előtt. − Olyan, akivel szemben nem lehet pörögni, mert mindenhonnan megtart. Egy biztos: ha belehalok, akkor is én állok a dobogóra!”

Aktívan kezdte Milán a csatát: rögvest az elején kitolta Maxet, a bírák ugyanakkor úgy látták, lenti helyzetben hagyta el a zónát az izraeli, így nem ítéltek pontot. Nem volt kérdés, melyik srác a passzívabb, elrendelték a harminc másodperces aktivitási időt Kaszperoviccsal szemben, ám nem tudott akciót végrehajtani (1−0).

A második felvonásban ismét a magyar mozgott intenzívebben, kétszer is kitolta az izraelit, ám ezúttal jól látták a mérkőzésvezetők: nem járt a pont, hiszen Maksz mindkét térde lent volt. Ismét elrendelték az aktivitási időt, de ezúttal sem sikerült akciót végrehajtani (2−0). Mester okos védekezéssel tartotta meg előnyét az utolsó sípszóig, így életében először felállhatott a dobogóra világversenyen!

„Egyelőre nem tudom felfogni. Nagyon izgultam, hiszen semmit sem szerettem volna elrontani. Kemény csata volt, és úgy érzem, megérdemlem ezt a medált. Alig várom, hogy a dobogóra állhassak” − beszélt megkönnyebbülve Milán a bronzpárbaj után.

Miután a legkisebb esélyekkel szőnyegre lépett szabadfogás érmet szerzett, megvan az esély arra, hogy a magyar birkózás mindhárom fogásnemben képviselje magát a dobogón. Ami a világbajnokságokon igazán nagy dolog.

A szabadfogás első öt döntőjében az irániak két, a japánok, az oroszok és az ukránok egy-egy aranyat nyertek. A pillanatnyi aranyállás: Ázsia–Európa 3–2.

Szerdán kezdődik a női szakág viadala. Négy korosztályos Európa-bajnok magyarért szoríthatunk: Szél Annáért (55 kg − fehérorosz Djusszengalijjal kezd), Bognár Erikáért (59 kg − a kazah Szazikinával kezd), Elekes Emeséért (68 kg − a lengyel Ciunekkel kezd) és Nagy Bernadettért (76 kg − a lett Timofejával kezd).

Forrás, fotó: utanpotlassport.hu, MBSZ, Martin Gábor/UWW