A fogyasztással és a kétszemélyes hústál elfogyasztásával sincs gondja Szőke Alexnek, aki Tokióban két napig siratta a gyermeteg hiba miatt elbukott bronzérmet. A verekedős kisgyerekből olimpikon felnőtté váló birkózó reméli, hogy a szőnyegen minél előbb összefut a lengyel ellenféllel, és örül, hogy immár súlycsoportja egyik megkerülhetetlen alakja lett.
– Miért éppen a birkózás?
– A bátyám motokrossz versenyező, és bár én is kipróbáltam, nem voltam túl tehetséges, a quaddal is rendre fejre álltam – mondta Szőke Alex, akivel a fővárosi Türkiz Étteremben beszélgettünk. – Utána a kisgyerek többségéhez hasonlóan a focival próbálkoztam, az iskolában egész jó csatár voltam. Édesapám viszont jó kapcsolatban volt az ESMTK birkózószakosztályának vezetőjével, ő tanácsolta neki, hogy vigyen le a csarnokba, egy próbát megér. Mivel tetszett, ami ott fogadott, egy ideig párhuzamosan űztem a két sportágat, ám mivel ez a tanulás rovására ment, édesanyám idővel azt kérte, hogy válasszak. Verekedős gyerek voltam, maradt a birkózás.
– Azért a birkózók között az ügyesebb focisták közé tartozik?
– Már nem. Idővel a lábaim falábbá alakultak át, már nem vagyok annyira gyors, dinamikus és rugalmas. Amikor edzéseken bemelegítésként focizunk, olykor Cristiano Ronaldónak érzem magam, de máskor kiderül, hogy csak Szőke Alex vagyok. Az ollózástól viszont nem félek, esni jól tudok.
– A kezdeteknél maradva, hány beírást kapott a verekedős gyerek?
– Az biztos, hogy sokáig az intőket és a fekete pontokat gyűjtögettem a piros pontok helyett, de idővel ez is megváltozott. Szerencsére sportiskolába jártam, ahol elnézőbbek voltak a sportolókkal, emellett a szüleimnek is nagyon sokat köszönhetek. Amikor rosszabb jegyeket szereztem, vagy kicsit billegett a léc, édesanyám leült velem tanulni, és a számba rágta a tananyagot. Nagy szerepük van abban, hogy milyen emberré vált az a rossz gyerek… A tőlük látott nevelési mintát szeretném majd átadni a gyerekeimnek.
– Melyek ezek a minták?
– Többnyire hagyták, hogy egyedül járjuk a saját utunkat, és elkövessük a hibákat. Ugyanakkor a bátyámnál és nálam is eljött az a pont, amikor azt mondták, hogy eddig és ne tovább, most ők mondják meg, mit és hogyan kell csinálnunk. Ez a sportra és az azon kívüli életre egyaránt vonatkozott. A birkózást sosem erőltették, ha fájt valamim vagy nem volt kedvem edzésre menni, azt mondták, nyugodtan maradjak otthon. A csarnoktól pedig akkor sem tiltottak el, ha esetleg gyengébb jegyeket vittem haza, tudták, hogy a birkózásban tudom igazán kiélni magam.
– Volt holtpont a pályafutásában?
– A kamaszkorszak elején igen, amikor bejött a képbe a csajozás és a bulizás. Akkor is sportoltam, de megelégedtem a középszinttel. Aztán amikor öt évvel ezelőtt először válogatott lettem, minden megváltozott. Utána is akadtak nehezebb pillanatok, de a szüleim, az edzőim és a pszichológusom segítségével mindegyiken túljutottam.
– Mióta dolgozik pszichológussal?
– Tizenhárom éves korom óta. Eleinte csoportos foglalkozásra jártunk, ott nyilván kevésbé tudtam megnyílni és beszélni az érzéseimről, de tizenhat-tizenhét éves kortól már egyedül voltam. Idővel rájöttem, hogy csak a saját karrieremet nehezítem, ha nem nyílok meg. Eleinte például zavart, ha a középpontban voltam és mindenki engem nézett. Márpedig a versenyeken a döntő idején már csak egy szőnyegen birkóznak, és olyankor minden szempár oda szegeződik. Eleinte ezt nehéz volt kizárni, de amint megnyíltam a pszichológusomnak, hamar leküzdöttük ezt a problémát.
– Az első perctől kiemelkedő tehetség volt, vagy inkább csak egy ígéret a sok közül?
– Eleinte az utóbbi kategóriába tartoztam. Sokat kellett dolgoznom azért, hogy olyan tehetségként könyveljenek el, aki előtt fényes jövő állhat. Az utánpótlásban sok ügyes gyereket látnak az edzők, ám a felnőttmezőnyhöz érve sokan lemorzsolódnak. Emiatt lépésről lépésre kell haladni, sosem szabad túl nagyot ugrani, mindig az adott lehetőséget kell megragadni.
– Mennyire veszi a lelkére, ami a szőnyegen történik?
– Ez is változó, nem mindegy például, hogyan kapok ki. Friss példa az olimpiai bronzmeccs. Nagyon fájt, nagyon haragudtam magamra, sok idő kellett, mire túltettem magam azon a vereségen. Az én gyermeteg hibámból tudott ekkora fölénybe kerülni Tadeusz Michalik, rosszul építettem fel a taktikát. Egyáltalán nem volt jobb a lengyel srác, de rontottam, emiatt nehezen emésztettem meg az elszalasztott lehetőséget. Az októberi vb-döntőben hamarabb túltettem magam a vereségen, mert szoros küzdelemben, ki-ki meccsen nyert az iráni Szaravi, egy rossz védekezés után meg tudott pörgetni. Ott apróságokon múlt az aranyérem, ezen könnyebb volt túllépni. Illetve, mivel olimpiát négyévente rendeznek, nyilván jobban fáj, ha ott elszúr valamit a sportoló.
– Mit csinált az elveszített olimpiai bronzmeccs után?
– Két napig sírtam. Az első öt helyezettet doppingvizsgálatra vitték, könnybe lábadt szemmel vártam a soromra. Az aranyérmet szerző Lőrincz Tamásnak épp akkor volt az eredményhirdetése, én pedig végig sírtam a Himnusz alatt. Akkor teljesen összetörtem.
(A teljes interjú a nemzetisport.hu oldalain követhető.)
Post Views: 20
