Birkózó vb: Wöller nyert, Ligeti kiesett

birkozas5.jpg

    A szabadfogásúak 66 kg-os kategóriájában szereplő Wöller Gergő magabiztos győzelemmel kezdett, ezzel bejutott a 16 közé a dániai Herningben zajló birkózó-világbajnokság első napján, Ligeti Dániel (96 kg) ugyanakkor kikapott.

    Wöller, a szabadfogású magyar csapat egyik legnagyobb reménysége Yuri Poliack ellen lépett először szőnyegre a vb-n, és a viadal honlapja szerint nagyon meggyőző teljesítménnyel múlta felül izraeli riválisát. A TFSE-Vasas birkózója az első menetet 4-0-ra, a másodikat pedig 5-0-ra nyerte meg. A folytatásban a japán Jonemicu Tacuhiróval mérkőzik.

    A 96 kg-ban szereplő fiatal Ligeti az amerikai Jake Varnerrel csapott össze. A mérkőzés magyar szempontból jól kezdődött, hiszen a Haladás sportolója az első menetet 2-1-re megnyerte, a másodikban azonban 2-0-lal alulmaradt. A mindent eldöntő két percben csupán egy pont született, s mivel azt a tengerentúli szerezte, Ligetinek maradt a reménykedés, hogy legyőzője vigaszágra viszi.

    A vb nyitónapján három súlycsoport küzdelmei zajlanak, ám az 55 kg-ban nincsen magyar.