Birmingham után – Felpörögtek az események, a Kuala Lumpurban megrendezendő utánpótlás-világbajnokság következik   

Mozgalmas időszakot élnek át a magyar muaythaiosok. A világbajnokság és a Világjátékok után a szakma már az utánpótlás vb-re koncentrál.

birmingham utan felporogtek az esemenyek a kuala lumpurban megrendezendo utanpotlas vilagbajnoksag kovetkezik

„Középpontba kerültünk, főleg az amerikai Birminghamben megrendezett Világjátékok után. Ott két érmet nyertek versenyzőink. Azóta Sándorfi Ajsa és Spéth Norbert élménybeszámolókon vesz részt, de nekünk már a Malajziában megrendezendő utánpótlás-világbajnokságra kell koncentrálnunk” – mondta Dudok Károly, a hazai szövetség elnöke.

Az utánpótlás-vb kedden kezdődött és 21-éig tart.

A magyar versenyzők: Mester Miron, Sütő Doroti, Józsa Szilárd, Tóth Zsombor, Polják János, Németh Zsombor, Adler Netti, Erdélyi Zsombor, Nyári László és Melis Bálint. Edzők: Nagy Balázs szövetségi kapitány, Rebrei József szövetségi kapitány helyettes. Rajtuk kívül Vojvoda György nemzetközi főbíró is a csapattal tartott.

A kapitány szerint bárkiben benne van az éremszerzés lehetősége. „Eredményes felkészülésen vagyunk túl, úgy gondolom, hogy mindenki maximálisan odatette magát. Utánpótlásról van szó, ami azt jelenti, hogy nincsenek kiforrott egyéniségek még a sportágban, így bárki felállhat majd a dobogóra” – összegzett Nagy Balázs, aki edzőként a Világjátékokon is részt vett.    

Share: