Biros Péter a világ legjobb pólósa

biros_peter.jpg

Biros Péter lett a világ legjobb férfi vízilabdázója 2008-ban – a Swimming World Magazine-nál.

Az Egyesült Államokban megjelenő, s valamennyi vizes sportág férfi és női szakágában győztest hirdető rangos szaklap legfrissebb számában avatta a háromszoros olimpiai bajnok magyart a pólósok tavalyi legjobbjának.
   
A magazin Birost bemutató írásában a szerző megemlítette, hogy a Fácán becenevű játékos 1997-ben kezdte meg szereplését a nemzeti együttesben, s külön kiemelte, hogy úgy lett 13 góllal az aranyérmes magyar csapat legeredményesebb játékosa, hogy találatait 23 kísérletből érte el. Az 56,5 százalékos eredményességi mutató az egész mezőnyt tekintve a legjobb teljesítmény volt a pekingi ötkarikás tornán.
   
"Meglep, csak az európai díjról tudtam, örülök neki" – reagált a hírre a válogatott honlapján (www.vlv.hu) Biros Péter, aki elmondta, hogy az olimpia előtti operációt követően immár tökéletesen egészséges, semmi nem hátráltatja a munkáját, és úgy érzi, hogy most már végig fogja bírni a meccseket. Ami a válogatottbeli jövőt illeti, a 32 éves Biros így fogalmazott:
   
"Nehéz még bármit is mondanom, még Kemény Dénessel is folytatjuk a beszélgetéseket ebben az ügyben. Az mindenesetre előrelépés, hogy már tudom, ki a szövetségi kapitány."

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.