A fő törekvést, hogy ne kapjon gólt, sikerült megvalósítania mindkét csapatnak az Internazionale-Barcelona Bajnokok Ligája-rangadón, ám éppen a 0-0 miatt az általános értékelés szerint csalódást okozott a kupanyitány tán legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása.
A 32 csapatos főtábla csoportkörének első fordulójában azért is övezte különleges figyelem az olasz és a BL-címvédő spanyol sztáregyüttes találkozóját, mert – még a BL-négyesek összesorsolása előtt – cserélt csapatot, vagy ha úgy tetszik: ment a másik helyére a világ legjobb csatárai között jegyzett Samuel Eto,o és Zlatan Ibrahimovic. Ám a szerda esti meccsen, amelyet mintegy nyolcvanezer néző előtt rendeztek meg a Giuseppe Meazza Stadionban, egyiküknek sem termett babér, pedig példának okáért Ibrahimovic mindjárt a mérkőzés elején gólt szerezhetett volna, csakhogy eltékozolta a lehetőséget volt együttese ellen az F betűjelű csoport nyitómeccsén.
A svéd válogatott támadó első labdaérintését mindenesetre hatalmas füttykoncert fogadta Milánóban, ahol sokan árulónak tekintik "Ibrát", amiért elszerződött az Intertől, bár a folytatásban már elhalkult a tiltakozó kórus.
"Nem teremtettünk elég gólszerzési alkalmat, de hát roppant nehéz is egy "cattenacciót", vagyis rendkívül zárt védekezést alkalmazó olasz csapattal szemben eredményesnek lenni, amelyben kilencen kizárólag a rombolással foglalkoznak" – magyarázkodott, s bírált is egyszersmind Josep Guardiola, az Internél jóval többet támadó Barcelona mestere. "Még így is megnyerhettük volna a meccset. Az eredmény? Olyan, amilyen, nem rossz, de nem is jó."
"Ha egyszer is betalálunk, mi győztünk volna" – kezdte szokásosan szerénytelenül José Mourinho, az Inter portugál vezetőedzője, aki azonban utána már reálisabb értékelésre váltott: "Ugyanakkor nem érdemeltünk volna győzelmet, a Barcelona jobb volt. De hát végtére is Európa legjobbjával, a BL-győztessel játszottunk, amely nagyon nehéz próba bármely csapat számára. Kis szerencsével nyerhettünk, némi balszerencsével meg ki is kaphattunk volna."
Mourinho kitért újdonsült kameruni támadójára is:
"Nehéz dolga volt neki, de ő keményen harcolt a csapatért, ez az, amiért kedvelem Samuelt."