BL – Herczeg szerint a második gól megfogta a csapatot

foci1.jpg

Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője szerint a második olasz gól volt a döntő a Fiorentina elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen, melyet a hazaiak nyertek 5-2-re.

    "Gratulálok a Fiorentinának, európai élcsapathoz méltóan játszott – értékelt a magyar szakember. – Rögtön a mérkőzés elején nehézségeink voltak, mert Komlósi személyében korán megsérült egy középső védőnk, és ezután olyan felállásban kellett játszanunk, mint még soha."
    Herczeg a DVSC hivatalos honlapján elmondta: az mindenképpen alakulatát dicséri, hogy az első félidő második részében Rudolf Gergely révén egyenlíteni tudott.
    "A szünet után, a hazaiak második gólja előtt súlyos egyéni hibát követtünk el, ami nagyon megfogta a csapatot, nehezen tudtuk kiheverni, a lilák pedig már tarthatatlanok voltak" – mondta Herczeg.
    A találkozó egy sportszerű jelenettel ért véget, a levonulás közben az olasz sztárcsapat tagjai sorfalat álltak a magyar játékosoknak. "Szeretném megköszönni a gesztust, azt, hogy sorfalat állítottak a csapatunknak, jelezve, hogy tisztelnek minket."
    Herczeg szerint jobb teljesítmény nyújtásához nagyon kellene, hogy a hátsó alakzatból rendbe jöjjenek a sérültek.
    "Nehéz stabilizálni a védekezést, ha hátulról hiányoznak játékosok, és másoknak kényszerből kell ott futballozniuk" – mondta a tréner.
    Cesare Prandelli, a Fiorentina vezetőedzője szerint kissé megnehezítették a saját dolgukat azzal, hogy az első félidőben a vezető góljuk után visszavették a tempót.
    "A Debrecen egyenlített, így a második félidőben erősen kellett kezdenünk, és a játékosoknak ezt tökéletesen sikerült megoldaniuk. A mi csapatunknak végig jó ritmusban kell futballoznia."
    Az olasz szakember hozzátette: együttese jelenleg olyan helyzetben van a csoportban, amilyenről a sorozat előtt álmodott.
    Az A csoportban négy fordulót követően a tízpontos Olympique Lyon már biztosan továbbjutott, míg a kilenc ponttal rendelkező Fiorentina öttel előzi meg a Liverpoolt. A pontnélküli Debrecen már biztosan kiesett.