BM OKF – Auto-Sport.tv: Irány a Budapest-Bamako rally

image

Megkezdte országjáró bemutatkozó körútját  A BM OKF – AUTÓSPORT TV csapata a Január 14-ei Budapest – Bamako rajt előtt. A csapat tagjai Deák István – pilóta, Szepesi Gusztáv – navigátor, a harmadik tag, szó szerint erősíti jelenlétével a többieket, ugyan is Sinka Zsolt, erőművész, teljesíti a csaknem 10.000 km-es afrikai távot.
Első állomások Szentes volt, ahol már egy héttel ezelőtt mikulásként megjelentek, és  közel 800 óvodás  , illetve általános iskolás gyermeket ajándékoztak meg. Iskolai sportnapon is részt vettek, ahol az első osztályos gyerekek is megmutatták, hogy sok kicsi sokra megy, eltoltták körülbelül 15 métert a csapat Ford Ranger, megközelítőleg 2.8 tonnás, versenyautóját.
Erre felbuzdulva visszatértek a hétvégén és Sinka Zsolt megmutatta a város apraja- nagyjának, hogy miképp kell elhúzni egy utasokkal teli 81 tonnás InterPici járatot.  Zsolt ezzel 15 méteres távval, amit húzott rajta, újabb világrekordot könyvelhetett el.
A világrekord után a csapat, a  Chicago Pub-ba közönség találkozóra invitálta az összegyűlt rajongókat, így több száz ember előtt éves teljesítményértékelést tartottak. Volt miről mesélni hisz ez a Ford Ranger idén már teljesített egy versenyt. Az Ázsai- Túrán második helyezést ért el Deák Pisti evvel az autóval, akkor ugyan még nem a jelenlegi társaival. Az új társaktól nem tart, hiszen Szepesi Guszti rallye tapasztalatával, és Sinka Zsolt erejével nem okozhat semmi akadályt nekik.
További városok meglátogatása is tervek között van még a januári indulás előtt. Zsolt talán újabb vonatokat húzhat el, illetve Pisti és Guszti örömmel mutatják be a legfontosabb társukat januárban – a Ford Rangert.
Köszönjük :
A Chicago Pub-nak , hogy biztosította a találkozó helyszínét, ahol a Budapest-Bamako rajtját remélhetőleg élőben nézhetik a rallyeongók. Az AKA ponyvának a design-ot, illetve a az autó dekorálása alatt elfogyasztott nagy mennyiségű baklavát, ami kb egy évre elegendő cukortartalomal ruházta fel a csapatot. Természetesen a csapat továbbra is hű marad önmagához, hiszen a „Legyen Biztonságban, Aludjon Tűzoltóval” jelmondatot nem tudnánk tartani a Fire Start Kft nélkül, aki biztosítja számunkra tűzvédelmi berendezéseket. Nem maradhat ki a sorból a Szentesi TV sem, akik egész nap követték az eseményeket. Ezek után nyugodtan kijelenthetjük, hogy B!omba formában vágunk neki a Budapest-Bamako rally-nak.