Bocsánatkérés hozott fordulatot Kozák Danuta és Csipes Ferenc ügyében

Az edző bocsánatot kért, amit a hatszoros olimpiai bajnok elfogadott. Az ügy, úgy tűnik, nyugvópontra jutott.

Egyesülete, a Budapesti Honvéd SE bocsánatot kért Csipes Ferenc edző nevében Kozák Danuta kajakozótól – olvasható a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) közösségi oldalán.

„Amennyiben mesteredzőnk személyesen vagy szakmailag megsértette Önt, illetve edzőjét, elnézését kérjük, és a jövőben igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsük a női kajakválogatott nyugodt olimpiai felkészülését” – olvasható a hatszoros olimpiai bajnoknak címzett, a szövetséghez eljuttatott üzenetben.

Az MKKSZ szerint Kozák erre azt válaszolta:

Rendben, részünkről így folytatható lesz a közös munka.”

A sportoló válaszának ismeretében a szövetség úgy döntött, megszünteti Csipes felfüggesztését, ugyanakkor próbaidőre felfüggesztett sportfegyelmi büntetéssel sújtotta.

Azt is hozzátették, hogy az ügyet ezzel lezártnak tekintik, a továbbiakban nem kívánnal róla nyilatkozni. A sajtó munkatársait pedig arra kérte, hogy a közelgő fontos hazai és világversenyekre tekintettel, a zavartalan felkészülés érdekében ne keressék az ügyben az érintetteket.

Ahogy a hvg.hu is megírta, Kozák Danuta a múlt csütörtökön arról számolt be a közösségi oldalán, hogy Csipes Ferenc „erősen befolyásolt állapotban”, amikor ő masszázs közben „gyakorlatilag meztelen” volt, verbálisan molesztálta és sértegette a legkülönfélébb módokon. Azt is hozzátette, hogy az edző hetek óta „bomlasztja és idegeli a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát (Csipes Tamarát) is”.

Írta a HVG

A Bocsánatkérés hozott fordulatot Kozák Danuta és Csipes Ferenc ügyében bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.