Esterházy Márton (b) és Bodonyi Béla együtt drukkolt a magyar csapatnak az Eb-n
Bodonyi Béla, a Budapest Honvéd és a magyar válogatott egykori kiváló játékosa 1988 óta él Svájcban, jól ismeri az ország labdarúgását. Úgy látja, vb-selejtezős ellenfelünk teljesítménye a kulcsjátékosaikon múlik, de felvehetjük velük a harcot.
Mitől lett ilyen jó a svájci futball az elmúlt évtizedekben?
„A svájci futball felemelkedése a 90-es évek elejére esik, és egyértelműen Roy Hodgson szerepvállalásához köthető. Előbb a Neuchatel Xamax trénere volt, majd amikor átvette a válogatott irányítását, szinte azonnal jelentkeztek az eredmények. Persze Hodgson személye mellett az utánpótlásnevelés központosítása, és az edzőképzés reformja alapozta meg igazán azt a folyamatot, amelynek köszönhetően a svájci válogatott rendszeres résztvevője lett az Európa-bajnokságoknak és világbajnokságoknak. A svájciak korábban is jó alapokkal rendelkeztek, de a megújult képzést nagyon komolyan vették. Magam is részt vettem az edzőképzésükben, és tapasztalatból mondom: amit itt tanultam, százszor többet ért, mint amit korábban odahaza a TF-en.”
„A legkönnyebben megfogalmazható különbség az volt, hogy Svájcban sokkal gyakorlatiasabb volt a képzés. Örömmel látom és hallom, hogy odahaza is hasonló irányban indult el a szövetség. Ha jól csinálják, néhány éven belül meglesz az átalakítások az eredménye! A svájci futball – és benne a válogatott – ma is erős. Ehhez hozzájárul az a tény is, hogy a lakosság 20-25 százaléka külföldi származású. A futballban ez az arány talán még magasabb is, sok a honosított játékos, de ebből a válogatott is csak profitál. Sok az albán és délszláv felmenőkkel bíró labdarúgó, de mindannyian már vagy itt születtek, vagy itt nevelkedtek.”
Hogyan ítéli meg a magyar válogatott esélyeit a Svájc elleni vb-selejtezőn?
„Kár lenne tagadni, hogy a vendégek a mérkőzés esélyesei, hiszen elég csak összehasonlítani, hogy mely klubokban játszanak a játékosaik és melyekben a magyarok. A svájciak némi szerencsével, de 2–0-ra legyőzték az Európa-bajnok Portugáliát az első körben, és egyértelműen a csoportelsőség a céljuk, így győzni mennek Budapestre is. A svájciakra jellemző a szervezett csapatjáték, a magas labdabirtoklás, és a kevés kapott gól. Ugyanakkor kevés gólt is rúgnak, a kaputól 30 méterre többnyire elfogy a tudomány, valami hiányzik a támadójátékukból. Nem elég kreatívak a támadóharmadban.”
„Kulcsfontosságú lesz a mérkőzés kimenetelét illetően, hogy milyen napot fognak ki a vezéregyéniségeik: Breel Embolo, Admir Mehmedi vagy éppen Xherdan Shaqiri. Ők azok, akik egy-egy villanással képesek eldönteni a meccseket. Egykori csapattársammal, Esterházy Marcival kint voltam Franciaországban a magyar csapat valamennyi mérkőzésén. Örömmel és büszkén láttam, hogy a válogatottunk fel tudta venni a versenyt az osztrákokkal, a portugálokkal és Izlanddal is. Ha olyan felfogásban és taktikai felkészültséggel lépnek pályára a mieink Svájc ellen, mint az Eb-meccseken, akkor lehet esélyünk a péntek esti meccsen is.”
Lassan elmondható, hogy az élete felét külföldön töltötte. Jó döntést hozott annak idején?
„28 éve élek a feleségemmel, a fiammal és a lányommal Svájcban, 1988-ban igazoltam ide. Egy darabig úgy nézett ki, hogy Németországba szerződök a Kicker Offenbach csapatához, ám húzódott az ügy, így végül elfogadtam a svájci másodosztályú klub ajánlatát. Persze itt sem volt kolbászból a kerítés, mindenért alaposan meg kellett dolgoznom. Emlékszem, egyszer egy hosszú távú futásnál egy kicsit „lecsaptam” a távból. A társaim egy szót sem szóltak, de úgy néztek rám, amiből megértettem, hogy ez itt nem fér bele. Nem is értették, hogy a csapatuk legjobbja miért nem mutat példát? Hamar megtanultam a leckét, soha többet nem fordult elő ilyesmi. Ez az egyetlen eset elég volt ahhoz, hogy megértsem: egészen más világba csöppentem, teljesen más normák határozzák meg a mindennapokat. A sztereotípiák csak részben igazak a svájciakkal kapcsolatban, az igazság az, hogy valóban dolgos, rendszerető nép az itteni, néha talán kissé szögletesnek is tűnnek az otthoni viselkedési mintákhoz képest.”
„Szerencsére Svájc francia nyelvterületén élek, erre felé azért könnyedebbek az emberek, gyorsan befogadtak és megszerettek. Egy pillanatig sem bántam meg az akkori döntésemet, jól érzem itt magam, szeretnek és megbecsülnek. De természetesen nem szakadtam el teljesen otthonról sem. Amíg a szüleim éltek, gyakrabban látogattam haza, de a haláluk óta is évente egyszer-kétszer jövök, ilyenkor találkozom a testvéremékkel, barátaimmal és persze a korábbi csapattársaimmal is. Érdekes egyébként, hogy pályafutásom első komolyabb nemzetközi sikerét is itt értem el korábban: 1975-ben Rákosi Gyula irányításával, az UEFA-tornán bronzérmet szereztünk, Kelemen Gusztival, Májer Lajossal, Hámori Gyurival, Gyimesi Lacival és a többiekkel.”
Bodonyi Béla 27-szer szerepelt a magyar válogatottban Bodonyi Béla 1956. december 14-én, Jászdózsán született. A Debreceni VSC-ben lett első osztályú labdarúgó, 1976-ban onnan került fel a fővárosba, a Bp. Honvéd csapatához. Az apró termetű, gyors, jól cselező jobbszélső 1979 és 1985 között 27 alkalommal húzhatta fel a címeres mezt, és a válogatott mérkőzésein 6 gólt szerzett. A Honvéddal ötszörös magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes, szerepelt Közép-Európai Kupa (KK) döntőjében, és játszott UEFA-kupa negyeddöntőben is. 1988 óta él Svájcban, 1992-ig a FC Bulle, majd további egy évig az FC Fribourg játékosa volt. Ezek után az FC La Tour és a FC Payerne negyedosztályú csapatainál játékosedzőként is tevékenykedett.
Lejegyezte: Varga Sándor
