Vasárnap, december 15-én ünnepli hatvanadik születésnapját a magyarországi WTF taekwondo atyja és elnöke, Patakfalvy Miklós.
Patakfalvy Miklós a hetvenes évek második felében ismerkedett meg az ITF taekwondóval, majd 1989-ben az akkor III. danos sportember (korábban sportoló, később edző) megalapította hazánkban a WTF irányzatot, mely, mint tudjuk, az olimpia programján is szerepel. Patakfalvy lett a szakszövetség első (és azóta is mindig újraválasztott) elnöke.
Rengeteg tanítványa ért el szép nemzetközi eredményt, alapított klubot, lett szintén tréner, sőt, van, akinek már a gyereke is ezt a sportágat választotta, majd országos bajnoknak is mondhatja magát. Nála tanult Görbe Nóra és Geszti Péter is.
Az egész honi taekwondo társadalom szeretné kifejezni háláját ezen a szép napon, és kívánni még sok sikeres évet.
Molnár Attila, Magyar Taekwondo Szövetség