Bolt jövőre félprogramot vállal a Gyémánt Ligában

usain_bolt.jpg

A tizennégyből hét versenyen áll rajthoz a jövőre induló Gyémánt Ligában Usain Bolt háromszoros olimpiai, illetve világbajnok atléta.

    "A Gyémánt Ligára koncentrálunk leginkább, Usain hét versenyen áll rajthoz 100-on és 200-on" – közölte Glen Mills, a jamaicai sprinter edzője, aki ugyanakkor nem jelölte meg, a sorozat mely állomásait szemelték ki.
    A 100-on, 200-on és a nemzeti váltóval 4×100-on is világcsúcstartó futó várhatóan ezen a héten kezdi el a felkészülést a jövő évre, melynek során – korábbi nyilatkozata alapján – az eddiginél visszafogottabb programot akar megvalósítani.