Borg: Nadal Wimbledonban is nyerhet

bjorn_borg.jpg

Björn Borg svéd teniszlegenda szerint a spanyol Rafael Nadal az idén megnyerheti a wimbledoni bajnokságot.

"Ha túléli a kezdeti szakaszt, akkor képesnek tartom arra, hogy a csúcsra érjen" – nyilatkozta az ötszörös wimbledoni bajnok Borg a BBC-nek.
   
A 22 éves spanyol salakkirály vasárnap sorozatban negyedszer diadalmaskodott a Roland Garroson, miután a döntőben fölényesen nyert a világelső svájci Roger Federer ellen. A mallorcai származású teniszező tavaly és tavalyelőtt is döntős volt a "szentélyben", de mindkét alkalommal kikapott Federertől.
   
"Elképesztő finálét játszottak tavaly – mondta Borg. – Kis szerencsével akár meg is nyerhette volna a döntőt."
   
A svéd játékos, Nadalon kívül az egyetlen, aki sorozatban négyszer (1978-1981) tudott diadalmaskodni Párizs salakján.
   
Borg, minden idők egyik legjobb játékosa, 1976 és 1980 között megszakítás nélkül ötször nyerte meg a wimbledoni tornát.

MTI