Botka a Fradi BL-visszavágójáról: „Az első percben tudatni kell velük, hogy itt nincs sanszuk” – interjú

A Ferencváros szerda délután 0-0-s döntetlenre végzett a Tobol elleni Bajnokok Ligája első selejtezőkörös párharc odavágóján. A Fradi magyar válogatott játékosa, a Kazahsztánban kezdő Botka Endre a csakfoci.hu-nak beszélt arról, mit kért alapvetően az együttestől Sztanyiszlav Csercseszov, hogyan tudják a visszavágón magabiztossá tenni a továbbjutást, és miben hibáztak a leginkább, amit a visszavágón mindenképpen másképp kell megoldaniuk.

– Egy erősebb sprint végét követő nagy mentés után kellett lecserélni. Hogy vagy most?

– Szerencsére nem lett sérülés belőle, csak görcsöt kaptam, úgyhogy nincs semmilyen probléma.

– A Tobol ellen erre számítottatok?

– Nem vártunk könnyű mérkőzést.

Tudtuk, hogy javában játsszák a bajnokságot, mi pedig felkészülésből jöttünk, csak edzőmeccseket játszottunk, a betegségek miatt ott sem tudtunk kész csapattal, ebben az összetételben lejátszani még 60 percet sem.

Az első meccsek ilyenkor nagyon nehezek, mindenkiben van egy izgalom, tudjuk, hogy mekkora súlya van a klub és a szurkolók életében is a Bajnokok Ligájának. Ráadásul mivel már évről évre ott vagyunk a csoportkörökben, és ott is szeretnénk lenni, ezért egyre nagyobbak a céljaink, ennek meg is szeretnénk felelni. Ezen a mérkőzésen az volt a legfontosabb, hogy hátul lehozzuk nullára, itthon viszont el tudjuk dönteni a párharcot.

– Mennyire volt dühös Sztanyiszlav Csercseszov a meccs után?

– Nyilván hiányolt nagyon sok mindent, amit szerettünk volna megvalósítani. De azt már az elején leszögezte, hogy nem kaphatunk gólt, ez az egyik legfontosabb. Bíztunk abban, hogy vannak olyan kvalitású támadóink, hogy bármely szituációból gólt tudnak szerezni, ez akár sikerülhetett volna is. De ezen a meccsen sajnos nem jött össze. Tudtuk, hogy visszavágós párharc, nem egy meccsen kell továbbjutni, úgyhogy várjuk a visszavágót, hogy bizonyíthassunk.

– Nehezebb most a sorsolás, mint tavaly volt, amikor a Prishtina ellen kezdtetek?

– Az biztos, hogy látszódott, fizikálisan nagyon rendben vannak a kazahok, az is sokat számított, hogy nekik nem ez volt az első tétmeccsük. Azokat a hibákat, amiket elkövettünk, próbálták könyörtelenül kihasználni, szerencsére nem sikerült.

– Az elmúlt szezonokban szereztetek annyi nemzetközi rutint, hogy a visszavágó előtti nagy várakozás és nyomás nem görcsössé tesz titeket, hanem motiváltságot ad?

– Ez a csapat megélt annyit a nemzetközi porondon, hogy ebből hasznot tud húzni.

Az itthoni meccsen az első percben tudatni kell velük, hogy itt nem lehet sanszuk. Az odavágón azt a hibát követtük el, hogy volt egy-két bizonytalanság az elején, és ezáltal ők is felbátorodtak. De a hazai mérkőzésen egyből nekik kell menni, és megmutatni, hogy nincs kérdés.

Persze nem fejvesztve, mert azzal nekik adnánk előnyt, hanem okosan, de magabiztosan kell lejátszani a visszavágót.

BUDAI LÁSZLÓ