Boullier: Hamarosan jön a futamgyőzelem is

image

A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier elmondta, nem bosszankodik azért, mert nem sikerült megnyerni a Spanyol Nagydíjat, véleménye szerint valamelyik pilótájuk hamarosan a dobogó legfelső fokára állhat.
Kimi Räikkönen és Romain Grosjean a vasárnapi verseny favoritjai közé tartozott, miután lenyűgöző sebességet mutattak a szabadedzésen. Azonban egyik pilótának sem sikerült Pastor Maldonado és Fernando Alonso sebességét felvenni a verseny első körében, Räikkönen felzárkózása már későinek bizonyult és csak a harmadik helyen ért célba.
 
Habár Räikkönen csalódott volt a végeredmény miatt, Boullier elmondta, nem csüggedt el az elhibázott győzelem után.
 
„Nem, nem osztom ezt a véleményt” – válaszolt Boullier Räikkönen verseny utáni reakciójára. „Mindnyájan győzni vagyunk itt, de az autók sebessége nagyon hasonló. Az első két szett gumi nem működött és nem olyan sebességgel rendelkeztünk, mint szerettünk volna. Így ebből a szempontból nehéz lett volna nyerni. Igaz, ha megnézzük a verseny végén mutatott sebességet, akkor látható volt, hogy felzárkóztunk az élen állókra, talán további három körrel még a győzelem is meg lett volna. De ilyen a versenyzés. A győzelemért meg kell dolgozni és kihasználjuk majd a következő lehetőséget.”
 
A Lotus az idei évben minden típusú pályán erős volt és Boullier úgy gondolja, ha a csapat jelenlegi formáját meg tudja tartani, akkor hamarosan győzelmet ünnepelhetnek.
 
„Jó olyan pilótákkal rendelkezni, akik győzni szeretnének és a csapatot nyomják előre. Azt hiszem, ha ezt a kiegyensúlyozottságot meg tudjuk tartani, akkor győzelmi esélyeink lesznek.”
Share: