Brazil hátvéddel erősített a Ferencváros – HIVATALOS

Isaac Pappoe leigazolása után a Ferencváros bejelentette a második nyári szerzeményét…

A Ferencváros hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub szerződtette a Corinthians brazil védőjét, Raul Gustavót.

A 25 éves középhátvéd idén mindössze hat mérkőzésen szerepelt a patinás Sao Pauló-i egylet soraiban, tavaly pedig kölcsönben játszott a szintén első osztályú Bahiában. Raul Gustavo az elmúlt években minden sorozatot figyelembe véve hátvéd létére 53 mérkőzésen hat gólt szerzett a Corinthians színeiben.

Mindenképpen a középső védő posztján szerettünk volna erősíteni ballábas futballistával, hogy minél több variációs lehetőségünk legyen a játék felépítését illetően. Úgy látjuk, hogy Raul az erejével, a gyorsaságával és a képességeivel nagyban tudja majd támogatni a játékunkat. Huszonöt éves, remek korban van. Bízunk benne, hogy minél hamarabb beilleszkedik a csapatunkba. Raul holnap utazik az együttes után az ausztriai edzőtáborba – mondta el az új igazolásról Hajnal Tamás sportigazgató.

fociclub

A Brazil hátvéddel erősített a Ferencváros – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.