BRÉKING: Raphael Varane bejelentette a visszavonulást! – hivatalos

Alig pár órával azok után, hogy a nemzetközi sportsajtóban megjelentek a 31 esztendős középhátvéd visszavonulását taglaló híresztelések, Varane a közösségi médiában, egy hosszú búcsúüzenettel jelentette be, hogy felhagy profi pályafutásával.

(Photo by Richard Callis/Eurasia Sport Images/Getty Images)

Mint ismert, a klasszis középhátvéd a mögöttünk hagyott nyáron azok után, hogy elhagyta a Manchester United együttesét, az olasz Como gárdájánál próbált szerencsét, ám a karrierje kis túlzással szinte egészét végig kísérő sérülés-hullám Olaszországban sem kerülte el, mivel rögtön a bemutatkozásán térdsérülést szenvedett. Varane helyzet olyannyira bizonytalanná vált, hogy a Como már korábban ki is tette keretéből a korábbi 93-szoros francia válogatott játékost, aki a mai napon felelősségteljes döntést hozott a jövőjéről.

“Azt mondják, minden jó dolog véget ér egyszer!

A karrierem során elképesztő lehetőségek adódtak előttem, lehetetlennek gondolt magasságokba juthattam el. Hihetetlen érzelmekkel telve, különleges pillanatokat élhettem át, életre szóló emlékeket szereztem! Figyelembe véve mindezeket, teljesnek érzem a karrieremet, most pedig büszkén jelenthetem be, hogy itt a vége!

Mindig is igyekeztem a legmagasabb szintre hozni magam, ehhez  sok ezerszer átéltem különböző mélységeket, amelyekből mindig újra és újra felküzdöttem magam. Az utolsó mérkőzésem örök emlék marad, a Wembley-ben, ahol az FA-kupa győztese lettem. Most a szívemre és az ösztöneimre hallgattam, ezért úgy érzem itt az ideális pillanat, hogy bejelentsem a visszavonulásomat!

Imádtam küzdeni a pályán, saját magamért, a klubjaimért, az országomért, a csapatársamért, és természetesen a szurkolókért. Lens-tól, Madridon át, Manchesterig, ide véve természetesen a francia válogatottat is, minden egyes percét élveztem ennek az utazásnak!

A legmagasabb szinten futballozni elképesztő kihívás mind a test, mind pedig az elme számára. Profi sportolóként ha nem is ismerjük el nyíltan, a siker az igazán éltető tényező… Szerencsés vagyok a karrieremért, a számtalan sikerért! Többet nyertem, mint azt valaha is álmodtam! Nincs bennem csalódás, semmit nem csinálnék másképp, nem változtatnék a saját elvárásaimon sem! 

Remélem sokatokat büszkévé tettem!

Most, egy új élet kezdődik a pályán kívül!
Maradok Comóban, de immáron a sípcsontvédőm és a futballcipőm nélkül… Hamarosan megosztok Veletek minden részletet!

Köszönöm Nektek szurkolóknak, a csapattársaimnak, az edzőimnek… Köszönöm a futballnak!

Szeretettel, Rapha!”

– írta búcsúüzenetét a közösségi médiában hivatalos felületetni Varane, aki 573 profi mérkőzéssel a háta mögött; 3-szoros spanyol bajnokként; 3-szoros Spanyol Szuperkupa-győztesként; a spanyol Király-kupa 2-szseres győzteseként; 4-szeres Bajnokok Ligája-győzteskét; 4-szeres klubvilágbajnokként; 2-szeres Európai Szuperkupa-győzteskét; angol FA – valamint Ligakupa-győzteskét; világbajokként illetve a Nemzetek Ligája-győzteseként búcsúzik a profi futballtól.

fociclub

A BRÉKING: Raphael Varane bejelentette a visszavonulást! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.