Briatore az angol labdarúgóliga célkeresztjében

flaviobriatore.jpg

Vizsgálódik az angol labdarúgóliga a Forma-1-ből csalás miatt örökre száműzött Flavio Briatoréval kapcsolatban.

    A szigetországi szervezet tájékozódik a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világtanácsa hétfői döntésének hátteréről, részleteiről, és a pontos információk birtokában dönt arról, hogy tesz-e maga is lépéseket.
    Briatore résztulajdonosa a másodosztályú Queens Park Rangersnek, márpedig a liga az összes klubtulajdonost erkölcsi vizsgálatnak veti alá, szabályzatának egyik pontja pedig kimondja, hogy senki sem irányíthat labdarúgóklubot, ha egy másik sportág irányító szervezeteiből kizárták.
    "Lord Mawhinney, a liga elnöke ma levelet írt a FIA-nak, amelyben az elmarasztaló döntés részletei felől érdeklődik. A liga tanulmányozni fogja az esetet" – közölte az angliai szervezet szóvivője.
    Az ügy pikantériája, hogy Briatore egyik társtulajdonosa a QPR-nél a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone, az autós világbajnoki sorozat első számú vezetője.
    A Renault csapat volt főnökének eltiltására annak nyomán került sor, hogy Nelson Piquet Jr. az ő utasítására szándékosan okozott balesetet a tavalyi Szingapúri Nagydíj 13. körében úgy, hogy a biztonsági autó a pályára jöjjön, így a gyanúsan korán tankoló Fernando Alonso előnyre tett szert a riválisokkal szemben, és végül a futamot is megnyerte.
    A Renault istálló kétéves, felfüggesztett eltiltást kapott, az ügyben érintett volt főmérnököt, Pat Symondsot öt évig kizárták a FIA-rendezvényekről, Alonsót felmentették, és a csapattól még augusztus elején menesztett Piquet Jr.-t sem marasztalták el. Sajtóértesülések szerint a FIA az ifjabb Piquet háromszoros Forma-1-es világbajnok édesapjától értesült először a történtekről, majd a versenyző is megerősítette ugyanezt. Briatore az eljárás során végig tagadta az ellene felhozott vádat.